49. BRÓDY A TANYÁN
49. BRÓDY A TANYÁN
Bródy Sándor csakugyan agrár író, mint ő egyszer magáról tréfásan mondotta. Földimádó szomjúság szállotta meg lám korai és hűvös májusban. Ott valahol Püspökladány táján, fekete földű tanyán tanyázik néhány nap óta a nagy író s legfőbb ambíciója, hogy agyonhajtson négy tüzes lovat, míg a tanyának és lovaknak a gazdája Karlsbad vizével kúrálja magát. Tetszett neki pár napig ez az ősemberség, melyből csak estenként ragadja ki magát, mikor meg-megír egy kis részt a „Magyar Hírlap”-ban folyó regényéből, aminél merészebb és színesebb írást mostanában még Bródy Sándor sem írt.
Vasárnap hajnalban már nagyon követelőzött benne a kultúrlény. A tövisirtó napszámosokat már únta egy kissé. A tanya pedig, mely telekkönyvileg irigylendően tágas, szűknek tetszett neki. Egy ideája támadt. A négy táltossal be kellene vágtatni a Hortobágyba. De a nagy útra társak kellenének. Megírt egy táviratot:
Biró Lajos és Ady Endre
Nagyvárad.
Fiucskák jöjjenek Püspökladányba azonnal. Pompás ideával várja magukat
Bródy Sándor,
bátyjuk.
bátyjuk.
A táviratot már elküldte, mikor az egek hirtelen leszerelték az egész hortobágyi kirándulást. Az eső zuhogni kezdett. Bródy mester befogatott s zuhogó esőben hajtatott ki a püspökladányi állomáshoz. A táviratot elfogatta. Sőt egy vonatot is csípett. Négy óra előtt kicsivel már Nagyváradon volt. Persze nagy örömet szerzett az ő fiacskáinak, mint ahogy kedves nagylelkűséggel s igazi bródysándori szeretetreméltósággal Ady Endrét és Biró Lajost, kik valósággal imádják Bródyt, becézni szokta. Nagyváradon persze felejtett tanyát, tövisirtó parasztot, májusi földszagot, Hortobágyot, mindent. Estig megkapta a rég nélkülözött kaláberkompániát, este – amire nem számított – Fedák Sárinak tapsolhatott a színházban, vacsoránál Lotti ezredeseiből játszott a cigány s éjjel pedig diskurálhatott ideáiról, terveiről, alakjairól. A tanya után mindez jól esett egy kicsit. Tegnap azonban már sietett vissza a tanyára Bródy mester.
– Még vagy tíz napig föld-ember akarok lenni – mondotta…
Nagyváradi Napló 1902. május 6.
