149. IRODALMI DOLGOK

Full text search

149. IRODALMI DOLGOK
– A Szigligeti Társaság –
A múltkoriban néhány budapesti és vidéki lap – nyilván tájékozatlanságból – túlságos sok dicsérettel írt a „Szigligeti Társaság”-ról. Már akkor siettünk megjegyezni, hogy ne tessék ezt a sok dicséretet készpénznek venni. Kritikát nem mondtunk s most nem akarunk mondani. Eleget bíráltuk a „Szigligeti Társaság” működését, helyesebben nem-működését… Most egy meghívást kaptunk, mely így szól:
Meghívás. A „Szigligeti Társaság” tisztikarának és választmányának t. tagjait van szerencsém a folyó 1902. évi március hó 7-én délután 5 órakor a gazdasági és iparbank termében tartandó választmányi ülésre tisztelettel meghívni:
Tárgyak:
1. Elnöki jelentések.
2. A Szigligeti emlékünnepély előkészítése.
3. Az évi rendes közgyűlés határidejének és tárgysorozatának megállapítása.
4. Indítványok.
Nagyvárad, 1902. március hó 5-ik napján.
Rádl Ödön társ. elnök.
Bizony már el is feledkeztünk volna újra, hogy nekünk irodalmi társaságunk van. De hát most eszünkbe jutott még valami. Ha csak fele való a társaságról nemrég kürtölt dicsériádáknak, milyen sok minden másképpen volna. Legeslegelső sorban pedig nem tartanánk ott, hogy ma már Nagyváradon az irodalmat felekezeti boltokban mérik. Katolikus liceum, Jehuda Halévy Társaság protestáns felolvasó-esték mindezt bizonyítják, hogy itt engedték még az irodalmat is elfelekezetesedni. Nagy része van ebben a „Szigligeti-Társaság” működésének, illetve nem-működésének.
A fenti meghívó ötletéből s a közgyűlés előtt egyelőre csak ennyit akartunk a „Szigligeti Társaság”-ról mondani.
Nagyváradi Napló 1902. március 6.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť