154. PATIKUS SZÍNÉSZNŐ

Full text search

154. PATIKUS SZÍNÉSZNŐ
Somogyi Károly – mint hírül adtuk már – szerződtette Virágvasárnaptól László Irént, a színiakadémia végzett növendékét. A kisasszony nagyon intelligens, fiatal szép leány. Azt mondják: kiválóan talentumos is. A szerződést a kisasszony és Somogyi egy kis alkudozás után megkötötték. A színész-szerződéseknek rendesen van egy pontjuk, mely szerint a be nem vált színészt egy hónapon belül a színigazgató minden indokolás nélkül elbocsáthatja. Ez benne van minden színész-szerződésben, ám az esetleg elbocsátott színésznő zsüri elé viheti ügyét. László Irén kétszer is elolvasta ezt a passzust s azt mondta Somogyinak;
– Nem lehet ezt a pontot kihagyni, direktor úr?
– Nem lehet, kisasszony. Én hiszem és remélem, hogy önnel szemben nincs szükségem reá, de a színésztörvények szerint ennek benne kell lenni a szerződésben…
Egy kis szünet után újra megszólalt László Irén:
– Sok patika van Nagyváradon, direktor úr?
Somogyi Károly egy nagy kérdőjellé változott.
– Ha nem válnék be – folytatta László Irén –, elmegyek valamelyik patikába…
– Tessék? – kérdezte bizonytalan hangon a direktor…
– Hát beállok egy patikába…
Kiderült aztán, hogy László Irén egyetemet végzett s okleveles gyógyszerész… Szóval egy igazi modern, intelligens, erős leányhoz illően biztosította magát, mielőtt a deszkára lépne…
Nagyváradi Napló 1902. március 13.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť