175. A PRIMADONNA ÉLETVESZÉLYBEN

Full text search

175. A PRIMADONNA ÉLETVESZÉLYBEN
Réthy Laura, a kiváló énekesnő Nagyváradon vendégszerepel néhány közelebbi estén. A kitűnő művésznő kedvence volt a nagyváradi publikumnak, mikor Leszkay társulatával Nagyváradon volt. Akkoriban a szokottnál is mozgalmasabb és zajosabb volt Nagyvárad. A Pável-ellenes tüntetések folytak. Éjszaka volt. Az izgatott, haragos néptömegben kiadták a jelszót:
– Menjünk az oláh prépost háza elé.
Ebben a házban bérelt volt lakást Réthy Laura. A tömeg kiabálva, abcugolva érkezett a ház elé. Egy pillanat alatt kőzápor szakadt a házra. A kövek egymás után repültek be a primadonna lakása ablakán. Csak a szerencsés sors őrizte meg Réthy Laurát, férjét Rudnyánszky Gyulát, a kitűnő poétát s a házaspár gyerekeit, kik már aludtak, a veszedelemtől. Rudnyánszky Gyula egy égő gyertyával a kőzáporban az ablakhoz lépett s kihajolva kiabálta:
– Polgártársak! Itt Rudnyánszky Gyula, az író lakik és a felesége Réthy Laura, az énekesnő.
Szerencsére meghallották a kiáltó szavakat s a tömeg Réthy Laurát éltetve abbahagyta a ház ostromát s szétoszolt…
…Nagyon érdekes dolog különben, hogy Réthy Laura szomorúan emlékezetes napon búcsúzott a nagyváradi közönségtől. Mikor szegény Kálmán Józsefet párbajban agyondurrantották. A primadonna nagy népszerűségét mutatja, hogy bár az egész város a lesújtó, tragikus eset hatása alatt állott s temérdek megvásárolt jegyet váltottak vissza a pénztárnál, mégis zsúfolt ház ünnepelte s búcsúztatta volt a kitűnő művésznőt.
Nagyváradi Napló 1902. május 16.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť