179. IZIDORA DUNCAN

Full text search

179. IZIDORA DUNCAN
Ez a miss Izidora Duncan a reklám eleven csodája. Balekebb országot, balekebb népet nem talált a kontinensen, mint Magyarország – idejött hát egyenesen Kaliforniából. Megengedjük, hogy új, meglepő és izgató az általa felfedezett és ellejtett klasszikus tánc, – de az már aztán határtalan vakmerőség, amit ez a fővárosi reklám szárnyain nagyranőtt táncosnő követel az ő produkciójáért. Amikor olyan neves nagy művészek, mint Márkus Emília, Jászai Mari, Vasquez Molina grófnő, Újházi Ede, Burrián Károly és a többiek 100–200 forintért járnak le vendégszerepelni a vidéki színházba – akkor ez a táncoló dáma elég vakmerő volt 500 forintot kérni egy estére Somogyi Károlytól. Erre az ajánlatra méltóbban nem válaszolhatott Somogyi Károly, mint hogy azt írta, hogy ő nem cirkuszigazgató és így a kisasszony vendégszereplésére egyáltalában nem reflektál.
Most azután, hogy mégis illő módon kipumpolhassa Nagyváradot a mezitlábos miss – megbízásából egy Grósz Vilmos nevű úr megkereste Nagyvárad város tanácsát, hogy a színtársulat eltávozása után engedélyezze a táncosnő fellépését három estén át. Nem kér egyebet a kis hamis a tanácstól, csak a következőket: adják oda Duncan kisasszonynak ingyen a Szigligeti Színházat teljes világítással s ezenfelül engedjék meg a 100 százalékos helyárfelemelést, és mindezt azért, mivel ő nagyságát miss Izidora Duncannak hívják, aki mezitláb táncol.
Reméljük, hogy e szemérmetlen követelést válasz nélkül dobja a városi tanács a papírkosárba és vigyázz arra, hogy ez a mezitlábos csoda ki ne pumpolhassa a nagyváradi balekeket.
Nagyváradi Napló 1902. június 4.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť