147. A FRANCIA SZOCIALISTÁK EGY BUDAPESTI KONGRESSZUS ELLEN

Full text search

147. A FRANCIA SZOCIALISTÁK EGY BUDAPESTI KONGRESSZUS ELLEN
[Párizsból írja levelezőnk:]
A szövetkezetek nemzetközi szövetsége szeptember 5-én tartja hatodik kongresszusát Budapesten. A kongresszus tárgysorozata szerint Müller H. (Svájc), Roquigny gróf (Franciaország), Cuspers (Németország), Duca (Románia) lesznek a kongresszus előadói, kik a szövetkezeti ügyek több nagy kérdésével fognak foglalkozni. A kongresszus alatt szövetkezeti kiállítás is lesz. A francia szocialista lapok vehemensen támadják jó előre e kongresszust. Azt írják, hogy már a programból látszik, hogy itt „burzsoá” előkelőségek, dekorált urak gyűlnek össze azzal a céllal, hogy a szocialista munkás-szövetkezeteket megtévesszék, s a szövetkezeti ügyet hivatalos mederbe tereljék. Azt írják, hogy ezt már 1902-ben megkísérelték Manchesterben, de ott ez nem sikerült a munkások ébersége miatt. Most ezért tartják a kongresszust egy keleti országban, ahol a munkásöntudat még fejletlen. A francia szocialisták képviselőket küldenek Budapestre. E kiküldöttek vigyázni fognak, nehogy az angol, német, dán, belga és svájci munkásszövetkezetek felüljenek a konzervatív szövetkezetek régi tendenciájának, s hogy az 1906-diki kongresszus megtartására olyan ország mellett döntsenek, ahol komoly és nagy munkásszövetkezeti mozgalmak vannak.
Budapesti Hírlap 1904. augusztus 2.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť