160. EGY PLÉBÁNOS, EGY PROTESTÁNS LELKÉSZ ÉS EGY RABBI

Full text search

160. EGY PLÉBÁNOS, EGY PROTESTÁNS LELKÉSZ ÉS EGY RABBI
[Párizsból írja levelezőnk:]
Most volt a francia dekorálás ideje, melyet a demokrata köztársaság érdemes polgárai mindig szívrepesve lesnek. Különösen a piros szalagok okoznak kellemes és kínos emóciót. Mindenféle polgári hivatásra jut néhány becsületrend-jelvény. A harmadik köztársaság divatba hozta, hogy a tömeges dekorálás során rendesen három lelkészt is szokott fölékesíteni: egy plébánost, egy protestáns lelkipásztort s egy rabbit. Az idén azt beszélték, hogy katolikus pap nem kap kitüntetést. A kormány fél, hogy a jelen szituációban, az egyház és állam harcának kitörésekor minden katolikus pap visszautasítaná a kormány kitüntetését, s így a kormány meg sem próbálkozott vele. Ám nem így történt. A francia kormány talált egy érdemes öreg katolikus papot, kit boldoggá tett azzal, hogy a becsületrend lovagjává nevezte ki. Gril címzetes kanonok az, a Notre-Dame plébánosa. Hetvenhat éves aggastyán. Egyszerű, nagyon jámbor, munkás és szentéletű pap. Dicsekedve mondta egy újságírónak:
– Bourgueil-ből való vagyok, s ez a városka most már két becsületrendes papot mondhat a magáénak: a tours-i érseket s az ön alázatos szolgáját.
Régi világból való ember Gril kanonok. Az új idők szenvedelmeit nem érti. Ő híve a konkordátumnak, alázatos gyermeke az egyháznak, de tisztelője Combes-nak is – mint mondja. A kitüntetett lelkipásztor Benoit-Leenhardt cette-i református pap, hetvenöt éves. Cette-ben kevés protestáns él, de van egy szanatórium, melynek évenkint átlag 800 protestáns betege van. Negyvenhét éve végzi itt Benoit-Leenhardt a lelkek gondozását. Érdekes dolog, hogy rabbi ez évben váratlanul nem jutott kitüntetéshez.
Budapesti Hírlap 1904. augusztus 18.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť