186. JEGYZETEK A NAPRÓL
186. JEGYZETEK A NAPRÓL
I.
Histrio az utcasarkon
Histrio az utcasarkon
Harmincezernél több színész éhezik Franciaországban. Vajon nálunk hány? És hát nem kellene csakugyan a világnak, csak a panis? A circensesre nem volna már szükség? Jaurès, a nagy Jaurès, egyszer a poétákat csúfolta:
– Csodálatos dolog – mondotta –: az emberi vágyak egyre pozitívabbak lesznek, a poéták pedig szaporodnak.
Vajon nem így van-e a színészekkel is? Az emberek úgy benne vannak az élet kötelező komédia-játszásában, hogy a hivatásos komédiásokat kezdik lenézni. És talán bizonyos idő múlva Histrio oda fog kerülni, ahonnan beállott az emberiség mai életébe: az utcasarokra.
II.
Honnan jön a tömeg?
Honnan jön a tömeg?
Tegnap vérszagúvá tette az utcákat, ma ismeretlen odúiban ül. Honnan jön, mikor jön? Milyen szuggesztiók teszik olyanná, mintha egyetlen, individuális emberszörnyeteg volna? A józanok mosolyognak. Még jobban mosolyognak a pödrött bajszú, szigorú rendőrök. Pedig ők nem tudják, honnan jön. Nagy szenvedés-barlangból, mely bizonyos napokon kitárja a száját. Sok ott a kín, ahol hirtelen ezrekben jelen meg a nép. Sok ott a szenvedés, a dühös jobbatakarás. Mindenféle tömeg szenvedést jelent és hoz. Az is, amely danolva szórja a virágokat házasodó királyának lábai elé, s az is, mely elnyisszantja a király nyakát. Mikor a csorda-ösztön kél fel valahol a népben, mikor nekivág az utcának, mint az elefántcsorda az őserdőnek, éhség és veszedelem érzése dolgozik akkor.
III.
Witte és Komura
Witte és Komura
Mindaketten – hazamennek. Sőt Witte otthon is van már. Komura csak most indul Japánnak. Még olvashatja a fürge amerikai lapokban, mennyi ujjongás fogadta Pétervárott Wittét. Vajon miket gondol? Tokióban nem lesz rivalgó nép. Nem lesz babér. Ott harakirit kínálgatnak a békekötő Komurának. És mégis hazamegy. Siet haza Komura. Nehogy addig megváltozzék a hangulat, s majd őt is virággal fogadják. Mert a Komurák búsan tudják, hogy a nép játszik virággal és kereszttel. Nagyon mindegy nekik, melyiket kapják. Sőt a keresztet jobban szeretik.
Budapesti Napló 1905. szeptember 29.
Pont.
