198. „SŐT ÉPPEN ELLENKEZŐLEG”
198. „SŐT ÉPPEN ELLENKEZŐLEG”
Koppenhágából táviratozzák, ezek voltak az utolsó szavai: „Sőt éppen ellenkezőleg”. Azután meghalt Ibsen Henrik, ki a mai emberek között a legmagasabbról nézett az életre. Ezek a szavak voltak az ő óriási lelkének grádicsai. Ibsen Henrik lelke mindig temetett és cáfolt. Véres küzdelmet vívott egy-egy csúcsáért az igazságnak. Mikor ott volt a csúcson, látta, hogy van – magasabb csúcs is. Amiben hitt, az nem volt igazság, „sőt éppen ellenkezőleg.” Mivé törpül e szavak mellett Goethe mehr Licht-je s romantikus nagyok végső felfohászkodása. Emberibb és tragikusan gyönyörűbb igéket nem mondott még haldokló. Ő látta a magasságokat, ő hitt, hevült. És űzték örökkön e szavak: „sőt éppen ellenkezőleg”. Minden földi igazság mellett ott állanak e szavak. Ezek azok a lángpallosú angyalok, melyekről a biblia példálózik. Vajon mire gondolt, mikor vergődött, és dacosan súgta e szavakat. A maga életére úgy lehet, mert abban a nagy órában mind a magunk életére gondolunk. Zivataros, rejtelmes, végtelen az élet s kár meghalni, – talán így gondolta. Mennyi igazságért lehetne még ostromolni az eget, – talán így folytatta gondolatát. De hirtelen eltorzult az arca, s ajakáról fölrepült az egyetlen, a legemberibb igazság: „Sőt éppen ellenkezőleg.”
Budapesti Napló 1906. június 8.
