133. MAGYAROK A PÁRIZSI NAGY SZALONBAN
133. MAGYAROK A PÁRIZSI NAGY SZALONBAN
[Párizsból írja levelezőnk:] Amiként megjósoltuk, az öreg Szalon, az Artistes Français különb a Nationale-nál. Dicséretnek ez nem valami sok, de nem is akar sem dicséret, sem sok lenni. Ötezer képet szobrot s egyebet hordtak össze a Grand Palais nagyobb felében. Maga a kiállítás sokkal nemzetközibb is, mint a Nationale-é, hagyományosan különöset, eseményest, nagyszerűt azonban nem jegyezhetünk föl az ötezer új alkotás tárházából. Egy sajátsága van csak a Szalonnak, ez sem új, de az idén különösen ékes. Az tudniillik, hogy a legforradalmibb művészek is bejutnak a Szalonba – epigonjaik által. Cézanne-fiókák, Gauguin-fiókák, sőt Manguin-fiókák vannak itt szép számmal. A vaskalap csak a forradalmak valódi nemzői előtt vaskalap. Már az ügyeskedő utódok a leghivatalosabb babérokat is bőven arathatják. Magyarok rendetlenül, de elég sokan vannak s neveik szerint itt csak velük foglalkozunk. Csók István és Perlmutter Izsák azok, akiket mindenki észrevesz. Perlmutternek két magyar tárgyú képe kiválóan magyar, új és erős. Csók Istvánnak egy ritkaságosan szerencsés női portréja kelt szép föltűnést. Vámpírjai, a másik képe, a grandiózusabbnak szánt, érdekes, de gyöngébb a másiknál. A fiatal Berény ön-portréjával növeli ismét a benne bízók reménységét. Ellenben a világhírű László Fülöp portréjáról: Monseigneur comte Vay de Vaja egyhangú a vélemény. Régen csinált megrendeltebb dolgot László Vay gróf arcképénél. Egy furcsa nevű magyar festőnő velencei témájú, elég ügyes képet állított ki. Della Corte Szvatek Auréliának (született Aradon) mondja a katalógus. Nem történt itt sajtóhiba? A két Ivanovicsot, akik magyarországi szerbek, hol magyaroknak, hol szerbeknek írják itt. Ivánovics Pál Kann Edit kisasszony arcképét festette meg talentumosan. Migl Árpád szinte ősi kiállítója már a Szalonnak: ezúttal önarcképét adja, Parlaghy Vilmát már mint Lwov Vilma hercegnőt mutatja be a katalógus. A Nizzában lakó magyar művésznő egy maharadzsa egzotikus arcát örökítette meg elég banálisan. Weisz Adolf, aki már naturalizált francia, Szláv menyasszonya nem érdektelen. Oskó Lajos rajzzal, Stein Róza szoborművel szerepelnek. Ugyancsak szobrot és igen érdekes szép bronzfigurát küldött Szamek Olga, aki bécsi, de magyar művésznő. Vágó Dezső tíz, elég sok plakettet állított ki, Szentgyörgyi István is küldött ötöt Berlinből. Az ügyes és élelmes Szirmai Antal ez évben is itt van. Fejedelmek vagy legalább is miniszterek ezüstözött bronz érmeivel s plakettjeivel. Hogy büszkék legyünk, köztük van gróf Apponyi Albert őexcellenciájának arcmása is. Józsa Károly gravürökkel, Benkő-Medgyaszay István a Gellérthegyre tervelt magyar Panteon akvarell-kigondolásával vannak jelen. Nem rontják s nem is javítják meg a Szalon nívóját a magyarok. Budapesten elképzelhetetlen nagy tömegek csődülnek naponként a Szalonba. Főképpen a kispolgárság kezd a képek, szobrok megkívánásához szokni itt, Párizsban. Nincs benne köszönet: anekdota és furcsaság állítja meg őket csupán. Intellektuelek és művelt munkások már inkább csak a vad, lázadó „függetlenek” kiállítására s az őszi Szalonba járnak.
Budapesti Napló 1907. május 18.
