39. EJH, EJH, DURI JÓZSEF

Full text search

39. EJH, EJH, DURI JÓZSEF
Duri József városi rendőr úr Karcagon bocsásson meg nekünk, de nem vártuk volna tőle azt, amit cselekedett. Magyar embernek képzeljük el Duri Józsefet, s úgy gondoljuk, hogy az úri pálya rontotta őt meg, mert Magyarországon és Karcagon valamikor jóravaló paraszt ember nem támadt rá negyedmagával arra, akivel le akart számolni. Soha többet nem mert volna asszonyok elé kerülni, mert még asszonyok se tesznek ilyen férfiatlanságot.
Történt Karcagon, hogy Klein István lapszerkesztőnek lovagias afférje támadt dr. Tóth Kálmánnal, Karcag város polgármesterével. Klein megbízottai azért, mert a polgármesternek Rózsa Dániel földbirtokossal egy korábbi elintézetlen ügye van, az affért egyoldalú jegyzőkönyvvel befejezték. Klein István lapszerkesztőt erre délben, mikor az utcán ment, megtámadta dr. Tóth Kálmán polgármester, kinek társaságában Rimaszombathy István polgármesterhelyettes, Győry Gáspár megyebizottsági tag voltak. Velük volt Duri József városi rendőr is, s négyen hősiesen Klein lapszerkesztőt tettleg inzultálták.
Távirati szövegben ez volna az, ami Karcagon történt s ami bennünket Duri József ellen hangol. Duri Józsefnek nem szabad lett volna ebben a durva botrányban szerepelnie. Inkább csapták volna el az állásából, de hallgatott volna a saját ízlésére. Biztosak vagyunk, hogy Duri József saját ízlése ellenére cselekedett, Duri József három társa számára nincs szavunk. Ezek urak, s Magyarországon az ilyenféle urak hozzászoktattak már bennünket minden komiszsághoz. De Duri Józsefen csodálkozunk: ejh, ejh, Duri József.
Budapesti Napló 1907. november 22.
Lellei

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť