172. A NEMESI FÖLKELÉS

Full text search

172. A NEMESI FÖLKELÉS
Tehát ünnep lesz abból is, amit Montenegro is óvatosan avatna ünneppé: az utolsó nemesi fölkelésből. De a legutolsó nemesi fölkelésből bezzeg nem lesz ünnep mostanában, de csak úgy száz-kétszáz év múlva. Tudniillik ma azok ünneplik az utolsó nemesi fölkelést, akiknek méltó elődeik Győrött olyan szépen szaladtak. Akik mostanság szaladtak meg, a legeslegújabb nemesi fölkelők ezzel az ünneppel akarják biztosítani azt, hogy ők is fognak kapni valamikor ünnepet.
Beszélik, s írják, hogy néha históriába kerülő nagy csaták után is az emberek, sőt a vezérek maguk se tudják hirtelenébe, hogy ki győzött. Egyetlen kivétel – úgy látszik – mink volnánk, mink boldog magyarok, akik mindig győzünk. Mi Győrött is győztünk, s mi a múltkor is győztünk, amikor Bécsben elfogadták a nemzeti kormányt.
Bájos ünnep ez az inzurrekcionális ünnep minden alágondolt mellékleteivel egyetemben. Hiszen, ha férfiak és magyarok volnánk, inkább talán Napóleon híres fölszólításának évfordulóját kellene megünnepelnünk. Azonban a betyárizmus, hogy izmussal becsüljük meg a magyar társadalom mai hangulatát, nem olyan józan, mint egykoron a magyar betyár esze. Ugyanaz a Fazekas Ágoston vagy hogy hívják, alispán vagy micsoda, aki tegnap felségsértésig mert elmenni, ma ünnepli a nemesi fölkelést.
Borzasztó volna, ha az ember ma már nem tudná, hogy magyarul nincs semmise borzasztó. Sőt: magyarul ma nem is lehet más ünnepet ülni, mint a nemesi fölkelés ünnepét.
Lóra ülnek fringiáikkal a nemesek, megszaladnak, s a vége – dicsőség.
Hazudtunk, legalábbis tévedtünk: meg kell ünnepelni az utolsó nemesi fölkelést. Ilyen nagyszerűen, mint ez az ünnep, semmise, egy új, magyar Tacitus se tudná jellemezni a magyar uralkodó osztályt és ez osztály történelmét. A mozik korában el is várhatjuk a mai rendtől, hogy ilyen szimbólumos mozit adjon a népnek.
Budapesti Napló 1908, október 30.
Ód.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť