Megjegyzések, elmélkedések.

Full text search

Megjegyzések, elmélkedések.
A bujdosóknak 1673-tól 1678-ig terjedő hadviselése és harcai épúgy, mint a németek ez időbeli hadműveletei katonai szempontból alig érdemelnek különösebb figyelmet. Rablással, dúlással, fosztogatással és a kézbe került áldozatok embertelen kínzásával tette magát hírhedtté mindkét fél egyaránt. Mindenesetre nevezetes és feltűnő, hogy a császári hadak és azok parancsnokai e kíméletlen eszközök és hadakozási mód dacára sem voltak képesek a bujdosók mozgalmát elnyomni, bár azok úgy a rendelkezésükre álló erő nagysága és minősége, mint nemkülönben annak célszerű és tervszerű alkalmazása és vezetése tekintetében is állandóan hátrányban voltak. A magyarság ezúttal is oly bámulatos szívósságának és kitartásának adta tanujelét, úgy hogy az még az idegenek figyelmét is megragadta. Így többek között Béthune 1677 december 1-i levelében* többek között ezt mondja: „Bámulatos nép ez, mely annyi nyomor, oly hosszú száműzetés, haza és szabadság nélkül annyi sok esztendő után sem hagyta abba az egyenetlen küzdelmet.” És ezt a nyomort még fokozta, hogy 1676 óta a német és a kuruc pusztításokhoz még a pestis is, a háborús időknek ez a rendes kísérője is járult, mely egyébként Magyarországon az idők folyamán már annyira meghonosodott, hogy az egyik egykorú tudósító megszokott házi ellenségnek nevezi.
Szilágyi Sándor közlése: Századok, 1883, 36.
Különösen ki kell emelnünk még a bécsi köröknek a magyar protestantizmust kiírtani célzó rövidlátó, esztelen és a legembertelenebb üldözésekkel és kinzásokkal kapcsolatos politikáját, holott már rég meggyőződhetett volna, hogy a magyarokkal szemben azok az eszközök, melyek az osztrákok és csehek leigázására alkalmasaknak bizonyultak, itt nemcsak hogy sikerre nem vezetnek, hanem ellenkezőleg még jobban és annyira elmérgesítik a helyzetet, hogy végül ez a teljesen célt tévesztett politika mással mint teljes kudarccal nem igen végződhet. Azonban sajnos, ez a teljesen elhibázott politika az osztrák mértékadó köröknek kisebb-nagyobb mértékben minduntalan megújuló, szinte gyógyíthatatlan betegsége volt nemcsak most, hanem hátra és előrefelé egész évszázadokra kiterjedőleg.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť