Rákóczi 1708. évi hadjárati tervét emlékirataiban következőleg körvonalazza: „Elhatároztam, hogy a következő hadjáratban minden erőmet megfeszitem. Tervem volt a nyár folyamán minden nagyobb ütközetet elkerülni, hogy a hadjárat vége felé Sziléziába mehessek téli szállásokra. E tartomány nemessége a svéd király Szászországban tartózkodása alatt igen neki bátordék, s megunván az ausztriai ház uralmát, kész volt ellene hadaim közeledtére fegyvert fogni… Miután Starhemberg tábornok Spanyolországba távozék: az öreg Heister tábornok igen gyönge volt, s a Csallóközben húzta meg magát. Azon hír szárnyala, hogy Heister jelentékeny dán hadtest segítségül érkeztét várja. Ez birt azon elhatározásra, hogy ne nyomuljak a Vághoz, s vissza tartsam magamat mindaddig, míg az ellenség ereje világosan ki nem tűnik. Készültem igen nagy zajt ütöttek Bécsben s az ellenséges hadseregben. – Eszterházy Antal tábornokot Alsó-Magyarországba küldém vissza, hogy vigye ott a vezényletet. Ocskay dandárnok 4000-nyi lovas hadtesttel a Morva folyónál állott avégett, hogy beütéseket tegyen Magyarországba, és födözze Trencsén várának ostromzárlatát; e vár és város a Sziléziába vezető úton fekszik… Hadaimat elég későn gyülekeztetém össze Eger alatt; azonban alig szállítám őket szép zászlós seregekben táborra: új egyenruházatuk elragadá a nézőket, s számuk még inkább szaporodni kezde. Hadseregem híre még inkább felbátorította a nemzet szívét, minthogy az ellenség éppen nem mozdult. Midőn azonban látták, hogy ahelyett, hogy megindulék, csak a hadak gyakorlásával s vadászattal töltöm az időt: azon tisztek, akik a Bercsényi parancsnoksága alatt a Vágnál levő hadtestben valának, rebesgetni kezdék, hogy árulóknak kell lenni tanácsosaim között: mert csak akkor ütközöm, mikor erős az ellenség, és viszont akkor, mikor oly gyenge, hogy nem mer kijönni a Csallóközből, vadászattal mulatom magamat. Bercsényi tudtomra adá a szárnyaló hírt, de ahelyett, hogy elhallgatta volna azt, folytonosan terveket koholt: mikép mehetnék át a Csallóközbe? ami nem lett volna ugyan nehéz, de semmi eredményre nem vezetett volna, mert az ellenség, tartván a meglepetéstől, távolabbra csak csekélyszámú katonaságból álló őrsöket helyeze: különben is ezredenként lévén elszállásolva, a legelső jelre összegyülhet s a komáromi vár ágyúi alá menekülhet vala. Megirám e nézetemet Bercsényinek: ő azonban mégis azt mondá hőseinek, hogy én gátolom a cselekvésben. Azért tehát, hogy ezeket elhallgattassam, elhatározám megindulni, de föltettem magamban, hogy csak lassan haladok. Midőn a feleútat már megtevém: azon szín alatt, mintha a Körmöcz mellett fekvő vihnyei fürdők használatára volna szükségem: oda rándulék, s ezáltal majdnem két hetet nyertem.”