h) Kálmán műveletei Szvatopluk ellen 1108–1109-ben.

Full text search

h) Kálmán műveletei Szvatopluk ellen 1108–1109-ben.
Kálmán Szvatopluk ellenséges magatartását és vágmenti pusztításait megbosszulandó, mindjárt a németek elvonulása után 1108. őszén egyik hadát Morvaországba rendelte dúlás és fosztogatás céljából. Ekkorára azonban Szvatopluk már visszanyomta volt a lengyeleket országából s így nyomban a magyarok ellen fordulhatott. Ezeket meglepni akarván, éjjeli menettel közeledett feléjük, de eközben 1108. november 12-én egy erdei fa kiálló ága kiütötte szemét, minek folytán nemcsak támadását, hanem az egész hadműveletet beszüntetvén, Prágába vitette magát. De alig hogy felgyógyult, 1109. február havában újból serege élére állt és három nap és három éjjel vágtatva, meglepőleg Nyitra vidékén teremvén, annak környékét tűzzel-vassal kezdé pusztítani. Megjelenése Nyitra előtt oly váratlanul történt, hogy majdnem a várat is sikerült bevennie, de az őrök ép az utolsó pillanatban még becsukhatták a kaput előtte. Mire Kálmán hadai felkészültek, Szvatopluk gazdag zsákmánnyal már túl is volt az ország határain.*
Cosmas Pragensis az 1109. évhez.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť