Kath. reakczió.

Full text search

Kath. reakczió.
A bécsi kormány támogatta erős katholikus reakczió visszavetette fejlődésökben a gyors terjedésnek indult protestáns egyházakat. A harcz folyvást megújult a templom miatt. 1604-ben a protestánsoknak adott Szt. Erzsébet egyházat visszafoglalják a császári hadak s az egri káptalannak adják át; Bocskaynak még ez évben történt bevonulása után ujra a protestánsok birtokába kerül, kiktől 1671-ben ismét elveszik; de Thököly Imre 1682-ben megint a protestánsoknak adja, míg 1687-ben véglegesen a katholikusoké maradt; ugyanekkor foglalták le a mészáros-utczai református templomot is, mely helyett 1696-ban az alsó külvárosban csak szerény fatemplomot építettek.
Míg ekképen Thököly Imre és II. Ferencz idejében rövid pár évre ismét föléledtek a prot. egyházak és iskolák; a szatmári béke után egészen II. József türelmi rendeletéig, illetőleg az 1790/1 XXVI. törvényczikk létrejöttéig a legsúlyosabb elnyomatás lőn osztályrészük.
Ugyanez volt sorsa a két megyebeli protestáns (túlnyomóan református) egyháznak is, a minek nemzetiségi tekintetben az a szomorú következménye lett, hogy a kálvinizmussal együtt igen sok helyen a magyarság is elenyészett. Élő példái ennek többek közt, a Kassát környező, tiszta, magyar nevü, de teljesen tót nyelvü községek, melyeknek lakossága harmadfél századdal ezelőtt tiszta magyar és kálvinista volt.

KASSA. – AZ EV. REF. EGYHÁZ SZENT EDÉNYEI.
(Saját felvételünk)
Az egyes protestáns egyházközségek megalakulásának és küzdelmének történetét azoknak a helyeknek történetébe illesztjük, melyek, mint Göncz és Szikszó, a protestáns egyház multjában nevezetesebb szerepet vittek.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť