Jellem. Szemérmesség.
Jellem. Szemérmesség.
A bunyevácz nép lelkét az eleven érzelmi élet jellemzi. Érzelemvilágában is uralkodó vallássossága, mely erkölcsi, családi, sőt gazdasági életét is áthatja, de a rajongásig sohasem fokozódik. Kivétel nélkül katholikusok és szorgalmas templom- és búcsú-látogatók. Nagy napjuk a vasárnap (nedilja). E napra berándúl a szállásról városi vagy falusi házába, ünneplőbe öltözik, misét hallgat. Különös buzgósággal járják az ádventi rórátékat, hajnali miséket. Üdvözlésük: Faljen Issus! (Dicsértessék a Jézus!); a viszonzása: Amen urik! A másutt vagy ritka, vagy épen szokatlan bibliai keresztnevek nagyon elterjedtek közöttük: Dániel, Máté, Simon, Mátyás, Lukács, Lázár stb. Hagyományos ragaszkodással viseltetnek a ferenczrendi atyák iránt; meg is töltik udvaraikat Szent Antal és Porcziunkula napján libákkal, bárányokkal Szabadkán, Baján. Magyar földre költözésük vezetőit tisztelik bennök. Egyébre emlékezésük ma már úgysem terjed ki. Feltűnő – most már pusztuló – jellemvonásuk a szemérmetesség vagy szégyenlősség. Inkább külsőleges, szokásszerű, a nép régi életéből kinyomozandó vonás. A férj sohasem jár feleségével együtt, az új házasok sokszor évekig nem beszélnek egymással szülőik vagy más valaki jelenlétében. Midőn egymásról beszélnek a házastársak, harmadik személyben szólnak. A házasság második-harmadik éve előtt megszűlni nem tartozott a tisztességes 397dolgok közé; az anya kis gyermekét szeretgetni, megcsókolni szégyenli; a nőnek nyilvános ebéden részt venni és nyíltan beszélni, mind illetlen dolog.
