A város ipara a szabadságharcz után.
A város ipara a szabadságharcz után.
Az ipar és kereskedelem a legújabb korban is méltán legelőkelőbb városává teszi a Bácskának Újvidéket. 1852. évi márcz. 19-én a városi tanács a következő czéheket jelenti be a városi közgyűlésnek: szabók, kádárok, bognárok, kovácsok, szerkovácsok, fejszekovácsok, szegkovácsok, nyergesek, molnárok, zsemlyepékek, czukrászok, órások, bádogosok, aranymívesek, rézmívesek, keztyűsök, festők, fésűsök, szitások, takácsok, könyvkötők. Ennek a csoportnak főbiztosa Herger Pál városi tanácsos. A másik csoport következő czéhekből állott: szappanosok, mészárosok, halászok, kenyérsütő pékek. Ezek czéhbiztosa Csuka Péter. Harmadik csoportban voltak az összes kereskedők, továbbá a borbélyok és szűrszabók. Ezek czéhbiztosa Sztojánovics Péter volt. Negyedik csoportban voltak a kalaposok, gombkötők, czipészek, kőmívesek, ácsok, fazekasok és kefekötők. Czéhbiztosuk Lust Ferencz. Ötödik csoportot tették a csizmadiák, lakatosok, asztalosok, kárpitosok, bocskorosok, szűcsök, vargák, dohány- és bőrkereskedők, kikhez Vladiszavljevics István volt kirendelve czéhbiztosnak. Az 1872. évi ipartörvény véget vetett a czéhrendszernek. Azonban ezt már megelőzőleg, a 48-as események hatása alatt, nemzetiség szerint szétváltak a szerb és nem szerb iparosok. Ennek a szétválásnak alapján alakúlt meg 1865 szept. 20-án „az újvidéki iparegyesület”, mely 1880-ban feloszlott s egyik része a polgári kaszinóba olvadt, másik az újonnan alapított újvidéki ipartársulat czímével külön egyesületté alakúlt.
* * *
