Betelepülések.
210Betelepülések.
A török uralom idején, különböző időben, mind több és több keresztény költözött be Bácskába s így Zombor környékére is, Szerbiából, Boszniából és Dalmácziából. Részben gör. kel. szerbek, részben róm. kath. bunyeváczok. A bevándorló bunyeváczokat a hagyomány szerint francziskánus barátok (e provincia Bosna-argentina) vezették, kik, mint híveik, bosnyák nemzeti ruhát s fezt viseltek. A zombori bunyeváczoknak eleinte nem volt templomuk s a Keleti-Gradina határon egy domb alatti üregben hallgattak istentiszteletet – mint Szlatkovics is írja – s utána lakmároztak és kólót tánczoltak. (Mihályevits Bono ferenczrendi szerzetes egy Putnik zomborszki (Zombori utazó) czímű bunyevácz nyelvű verses krónikájában holmi töredékes adatokat jegyez föl e korról.) Ibrisimovics Marin belgrádi kath. püspök is följegyzi 1649. évi bácskai bérmaútjáról, hogy Zomborban október 23-án és 24-én 117 egyént bérmált, s 30 katholikus házat talált, de a híveknek templomjuk nem volt. A keresztény lakosság gyors szaporodását mutatja ez adat. A zombori szerbek és bunyeváczok a török uralom idején mindíg a Habsburg-uralkodók pártján voltak. Háború esetén zászlaik alatt harczoltak, de idehaza is folyton nyugtalanították a törököket. Az 1675. évtől kezdve mind hevesebben folytak e csatározások, míg végre 1687-ben sikerűlt megtörni a félhold uralmát, s a városból és környékéről elűzték a gyűlölt ellenséget. E tizenkét évi küzdelem emléke századok múltán is élt a zombori nép tudatában. Regék szóltak a török futás-ról (zbeg). A hagyomány szerint e harczok alatt ázsiai kolera is pusztított a vidéken.
