Török-magyar portyázások.

Full text search

113Török-magyar portyázások.
Az 1642 márczius 19-én megkötött második szőnyi béke sem változtatott semmit a török-magyar viszonyokon. A török portyázások és a magyarok vitézi kalandjai ezután sem szűntek meg. A füleki őrségből egyes vakmerő lovascsapatok ezután is elkalandoztak a bácskai hódoltságba, sorra perzselve az útjokba eső falvakat. A portyázók közűl különösen egy Gombkötő János nevű füleki hadnagy csapata tartotta örökös rettegésben a törököket. E csapat 1641-ben egész Szegedig hatolt és ez alkalommal Szeged egyik külvárosát: a Fazékszert elpusztította. (Reizner János: Szeged tört. IV. 179. és I. 135.)
A szertekalandozó és fosztogató katonák miatt a nép természetesen nem mívelhette földjét. Még az egyes városok – mint Szabadka – területéhez tartozó földek is parlagon hevertek és a lakosság kénytelen volt csak a kertek alatti kis területek mívelésére szorítkozni. A hódoltság általában igen szánalmas helyzetben volt. Az egész Bácskát ellepték a belvizek, a roppant kiterjedésű tavak, melyek, ha nyáron ki is száradtak, de minden eső után újra megteltek. Bajától Zomborig óriási mocsár terült el. A forró időszakban a víz elpárolgott és buja, néhol embermagasságnyi fű lepte el a mezőt. Az ily területen hiányzott a fa és az egészséges ivóvíz. A mocsarak kigőzölése ragálynak és lázbetegségnek lett a terjesztője. Az emberek messze elkerülték a mocsaras vidéket és ezért, rendkívűl gyér számú népességre találunk a XVII. században a vármegyében; így még 1697-ben is a Péterváradhoz legközelebb eső falu Futak volt. (Acsády Ign. Maayarorsz. Budavár visszafoglalása korában.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť