A magyarok menekülése.
A magyarok menekülése.
Midőn a császári had július utolsó napjaiban Bács-Bodrog vármegyét megszállotta, a vármegyei tisztikar, melyet még gróf Batthyány Kázmér nevezett ki, sietve hagyta el helyét. Haynau bosszúja, vérszomjas kegyetlenségei, megelőzték jövetelét. A mint a magyar fegyverek csillaga hanyatlóban volt, azok, a kik a nemzeti ügy mellett kitartottak, többé nem érezhették magukat biztonságban. Menekült mindenki, a merre tudott. A vármegyei tisztikar példáját követték azok a városi tisztviselők is, a kiket a nemzeti kormány helyezett hivatalukba.
Egy-két nap alatt a közigazgatás és a jogszolgáltatás teljesen megszűnt; nem volt sehol senki, a ki a zavarteljes helyzet közepette intézkedett volna. Csak a szerteszét kóborló császári katonaság képviselte a gyűlölt önkényuralmat.
A vármegye legnagyobb része a közel másfél évig tartó polgárháborúban elpusztult. Zenta, Óbecse, Bácsföldvár, Szenttamás, Kovil, Kula, Temerin, Verbász, Cservenka, Kishegyes, Feketehegy, Káty, Zsablya és más helységek romjai jelezték a polgárháború iszonyait. Újvidék, melyet a péterváradi őrség Jellasich támadása alkalmával halomra bombázott, szintén romokban hevert. Zombor, bár megmenekült a teljes pusztulástól, a szerb csőcselék fosztogatásainak színhelye lett.
A vármegye előkelő, vagyonos családai, különösen azok, a kik a régi konzervatív párthoz tartoztak, még idejekorán elmenekültek. Egy részük Badenben vonta meg magát. Itt tartózkodtak többek között Rudics József, Piukovics Ágoston, gróf Széchen Antal, báró Rédl Gyula és Imre és ide jött később Bezerédj Miklós is, míg a többiek, mint Latinovits Károly másodalispán, Pécsre menekültek.
