A fürjezés.
A fürjezés.
A miből sok ellenben, sőt igen sok volt, az a kis vándortyúkocska, a fürj.
A bácskai fürjezés híres, még pedig messze földön. Kivált a délnek vonulás idejében szokott temérdek lenni megyeszerte. Stanisicson (Őrszállás) és Csonoplyán magam is részesültem benne. Augusztus folyamán némely esztendőben egy pár óra alatt száz fürjet könnyen lőhet ott a jó lövő. Körülbelül Szent István napja táján éri el tetőfokát a fürjezés kellemes mulatsága s azután eltart még úgy szeptember tizedikéig; de már Kisasszonynapja táján jóformán végét járja. A főszezon az augusztus, és ha olyankor úgy alkonyattájt végigsétál az ember valamely búzatarlón: egyik fürj a másik után pirtyegve száll fel előtte, gyakran olyan területen is, a hol a tarló szinte le van borotválva, oly alacsony rajta a búzaszalma. A mint a nap heve kissé enyhül, előjönnek a fürjecskék az erek sásas búvóiból, a mesgyék gazosából, a kukoriczatáblákból, a krumpliföldekről s mind kiigyekeznek a tarlókra, vagy a kölestáblák széleire, a muharosokba, ott dőzsölnek, lakmároznak. Jó vizslával a legnagyobb kényelemmel szedhet össze a vadász néhány tuczatot közölök. Sajnos, a szezon elég rövid, s azután – egy kissé egyhangú biz’ az; hisz a fürjvadászat minden vadászat között mégis csak a legkevésbé kínál változatosságot.
