A város mint Baratka filiáléja.

Full text search

A város mint Baratka filiáléja.
Botka a XII. század közepéről egy oklevelet közöl, mely szerint Léva Conventus Hospitum, vagyis kezdetleges gyarmat volt. Kik voltak alapítói és első lakosai, azt nem igen tudjuk megállapítani. A gyarmatnak nem volt külön anyaegyháza, hanem a szomszédos Bratka, vagy Baratka község filiáléja volt. E községben 1156-ban Eusidinus, Szent Márton tiszteletére, a saját költségén templomot emeltetett, melyet Martirius esztergomi érsek szentelt fel, azt minden szükségessel bőven ellátta, e mellett Léva és Vitk helységeket egyházi hatósága alá rendelte. Máskülönben a nevezett községek Bars várának a kerületéhez tartoztak.
Baratka község végleg elpusztult és nevét a gényei pusztához közel eső szántóföldek tartották fenn. A míg Baratka fekvését egész biztosan meghatározhatjuk, Léváról ugyanezt nem állíthatjuk. Tekintve Baratka fekvését és az egész napjainkig fenmaradt hagyományt, majdnem biztosan lehet következtetni, hogy a régi Léva nem feküdt a mostaninak a helyén, hanem ettől délkeletre, a dombok aljában. Ezt megerősíti, hogy a nevezett dombok, melyeket szőlővel ültettek be, egész napjainkig megtartották az Ó-Léva elnevezést, ellentétben az ujabb Nagy- vagy Új-Léva elnevezéssel. Ez az Ó-Léva közel esik Baratkához; a régi községgel szomszédos volt kelet felé Vitk, melyet az oklevelek még egy ideig említenek ugyan, később azonban mindinkább feledésbe merült s Baratka sorsára jutott, határa pedig valószínüleg beolvadt Varsány községébe.
Baratka aránylag rövid idő mulva urat cserélt, mert földesura: Eusidinus és ennek gyermekei elhalálozásával, István, Adorján fia, azt 8 szabados telekkel, 5 ekényi földdel és kaszálókkal, az ettől délre eső szomszédos Lanthó községet pedig, mely azóta szintén végleg elpusztult, 72 jobbágytelekkel, 40 ekényi földdel és kaszálókkal együtt a szent-benedeki apátságnak adományozta.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť