Telepítés.
Telepítés.
Nevezetesen a XVII. század zivatarai nagy mértékben sujtották e vidéket. Ér-Olaszi elpusztult, de a község egyik lutheránus földesura, Dráveczky László, cs. kir. alezredes, buzgó gondoskodása ismét életre kelti az elpusztult helyet, midőn a Rajna vidékéről s Németország egyes vidékeiről az 1751-ik évben számos német családot telepít oda, kiket ebben a Szilágyságból s Erdélyből jöttek követnek. A Németországból települtek Luther buzgó hívei valának, mert egy Visner Sámuel nevezetü tanítót is hoznak magukkal, ki őket s gyermekeiket hitükben erősítse és oktassa. A többi telepesek Kálvin követői voltak s nekik is volt tanítómesterük. Hogy pedig az evang. hívek voltak a telepítéskor többségben, mutatja a helység akkori elnevezése is: Sváb-Olaszi. A telepesek csakhamar templom és iskola építéséről kezdenek gondoskodni. A szükséges telket földesuruktól kapják s 1757-ben fölépítik, bár szegényes, fából és sárból épült templomukat, mellette az iskolával. Jön azután József császár pátense, mely a már-már pusztuló protestantizmust új életre kelti. A sváb-olaszi evangélikusok 1783-ban Bihar vármegyéjéhez folyamodványt nyújtanak be, hogy lelkipásztort hívhassanak maguknak. Folyamodványuk a következő 1784-ben kedvezően intéztetik el s két év mulva lelkészökül Zsolnai Andrást meg is választják.
Az 1830-as években zavar, bomlás áll be az egyházban. Hívei számban mindinkább fogynak, vagyonukban szegényednek. Papjukat, tanitójukat alig tudják már fizetni, úgy hogy Rőczey János 1844-ben kénytelen volt elhagyni őket. A pásztor nélküli nyáj egyideig csak összeverődik templomában, hol minden második vasárnap a mindinkább erősbödő ref. egyház lelkésze hirdeti előttük az igét, míg végre a már csak 86 lélekra leapadt egyház az 1855-ik évben beleolvad a ref. egyházba.
Zsolnay Andráson kívül mint lelkészek működtek még: Belánszky József, Bartsch András, Hlovyk Ádám s végre Rőczey János.
