Nagyvárad.
Nagyvárad.
A nagy magyar Alföldnek egykori védbástyája s Erdély kulcsa: Nagyvárad csaknem utolsó helyen állt azon nagyobb városok között, melyek a 433reformáczió előtt kapuikat megnyitni siettek. Mindenesetre feltünő, tudván, hogy a protestantizmussal rokonszenvező fejedelmi udvar többször és huzamosabb ideig is tartózkodott Váradon, a melynek révén kedvező alkalom nyílott a hitjavítás eszméivel való megismerkedésre. Még inkább, ha arra a szerencsés körülményre gondolunk, hogy Várad az egész középkoron keresztül az idegenek által is gyakorta látogatott város volt, a kik közül egynémelyik magával hozhatta a reformáczió gyújtó röpiratait.
De minden kétségen túl van, hogy Várad püspökei, ha Bihar vármegyében útjába állottak minden reformálási kisérletnek, még inkább lehetetlenné tették azt éppen egyházmegyéjök központján. Fráter György, ki a Szegedi Gergely váradi francziskánus barát és Szántai István mester között Segesvárott lefolyt vita után nem habozott királya előtt fenyegetőleg ekképen szólani: „ha felséged nem teszen róla, mi is nyilván más irral kötjük”, székhelyén máglyára itélt egy szegény egyházfit, azért, mivel ez egy szent kép előtt térden imádkozó nőt arczul ütni merészkedett. Ez elrettentő példa a nyilvános fellépéstől még azokat is visszatartotta, kik a reformáczióval bensőleg rokonszenveztek.
A magyar-kakucsi ev. ref. (azelőtt róm. kath.) templom.
A Bunyitay tulajdonában levő eredeti rajz után.
