Albis, az érmelléki hegyláncz belső oldalán fekvő nagyközség 1144 ev. ref. vallásu, magyar lakossal. Házainak száma 192. Postája Ottomány, távírója Margitta, vasúti állomása Apát-Keresztur. Albis már 1333-ban szerepel a pápai tizedlajstromban. Az albisi Zólyomyak ősi fészke és temetkező helye. Ev. ref. templomának belseje románkori. Erős tornya hajdan őrtornyul is szolgált. A templom már a XIII-ik század végén fennállott; itt van eltemetve Zólyomy Dávid. A község neve az idők folyamán Albeus, Albes, Albys változatokban fordul elő. Dülői közül némi jelentőséggel látszanak bírni a Fancsal, Papvölgy és Templomhely nevüek, mely utóbbi helyen hajdan templom is állott; a községhez tartozó Védi-Major pedig az 1660-ban a törökök által elpusztított Védi nevü község emlékét tartja fenn, mig az e pusztán levő u. n. Templomsor dülő, a templom helyét örökiti meg. A község legrégibb földesurai a Gutkeled nembeliek és ezek révén a Zólyomyak voltak. Részbirtoka volt itt a XVI. században kihalt Makó családnak is. A török kifizetése után gróf Kevenhüller József lett itt birtokos, utána Dietrichstein, majd gr. Zichy Ferencz és végre gr. Stubenberg József. Itt született Irinyi János, a gyufa feltalálója és Irinyi József iró, egyike azon ifjaknak, a kik 1848 márczius 15-én a 12 pontot közzétették.
Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?
Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?
Vyhľadávajte v desiatkach miliónov novín, denníkov a týždenníkov, športových časopisov a časopisov pre ženy!