Közlekedés.

Full text search

Közlekedés.
A szárazföldi közlekedés nagy nehézséggel járt, a mi nem csekély hátrányára volt a belfölddel való kereskedésnek.
Fiuméban mai napig is fenmaradt a szállításnak legprimitívebb neme, a teherhordó állatok használata.

Lukács Béla.
E kezdetleges állapot még csak nemrég is rendes és általános volt Fiume környékén, az isztriai és horvát partokon s Dalmácziában egyaránt. Az Adriai tenger egész keleti partvidékén kocsiutak egyáltalán nem voltak egészen a mult század elejéig. Az első országút Fiumétól Laibachig VI. Károly uralkodása kezdetén épült meg. A tengeri kereskedelem érdekei iránt élénk érzékkel biró császár 1717-ben indította meg az út építésére vonatkozó intézkedéseit. A fiumeiek kaptak az alkalmon s városuk részéről 500 aranyat szavaztak meg a Fiume területére eső útszakasz költségeihez.
1728-ban kész volt az első laibach-fiumei országút; a császár ez évben hintón 228érkezett a város látogatására. Jóval később, csak Mária Terézia országlása idején (1771-ben) adatott át a forgalomnak a fiume-károlyvárosi országút mely nevét (Via Carolina) ugyancsak Károlytól, mint kezdeményezőjétől nyerte.
A középkorban tehát Fiume összes szárazföldi forgalmát kizárólag teherhordó állatok közvetítették. Hasonló volt az állapot Triesztben és Isztriában. Krajna kereskedését a tengerparttal 40,000 teherhordó állat szolgálta. A hajcsárok (mussalati) hosszú karavánokban vezették le Krajna felföldjéről a vas-szállítmányokat Fiume kikötőjéhez s onnan ismét olajos tömlőkkel megrakott állataikat fel Laibach felé. Fiuméből Laibachnak annak idejében két ösvény vezetett, melyek Klanában (Castua fölött) egyesültek.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť