Telepítések.
Telepítések.
Jóllehet több mint egy évtized múlt el azóta, hogy a vármegye területe végleg felszabadúlt a török iga alól, a népesség még mindig igen gyér számú volt. Az 1698. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint az egész vármegye területén csupán 35 lakott helység volt, s a vármegye összlakossága 8735 lelket számlált. Az elpusztúlt helységekbe csak lassanként telepedett le újból a lakosság. Öttevény 1701-ben települt újra; Ásvány lakosai 1700-ban kerültek oda, a hol a falu jelenleg is fennáll. Ezt a helyet földesuruk, báró Viczay Ádám jelölte ki számukra. Iványos Miklós Sághra telepített jobbágyokat, Lendvay Placid pannonhalmi főapát pedig 1699-ben Szent-Iván helységre hozott horvátokat. Szent-Mártonba Rummer Márton főapát szerzett új települőket, a kiket 3 évre mindennemű földesúri szolgálmányok és adó alól felmentett. Koronczó, melyet a török az 1683. évi táborozáskor elpusztított, a század végén ismét újra telepűlt. A malomsokiak 1683 után odahagyva falujokat (Ómalomsok), melyet a törökök az 1683. évi átvonúlás alkalmával felégettek, a Marczal folyó túlsó partjára költöztek, a hol jelenleg Ujmalomsok helység áll. (Fehér Ipoly i. m. 566.)
Az új telepesek azonban nem tudtak erőre kapni; nemcsak a nagy adóteher, de a vármegyében maradt császári had zsarolásai, sőt az idegen földesurak zaklatásai is mindegyre fokozták az elégületlenséget. Mezőörs lakosait földesuruk, gróf Löwenburg, örökösen zaklatta a bécsi fuvarozásokkal. A helység lakosainak panaszára 1700-ban végre a vármegye közbelépett, s a grófot felszólította, ne terhelje az amúgy is agyonzaklatott jobbágyságot, mert különben mind megszöknek, a mi még a török világban sem történt meg. A gönyüieket az oda beszállásolt vasas-németek zaklatták; ezeknek zsarolásai ellen hasztalan fordúltak 1702-ben a vármegye oltalmáért. (Fehér Ipoly i. m. 541.)
Tán a legnagyobb elégületlenséget az erőszakos katonafogdosás keltette. A spanyol örökösödési harczban katonára lévén a bécsi kormánynak szüksége, 1702-ben kezdetét vette az erőszakos toborzás, a mely elől a fegyverfogható férfi lakosság a Bakony rengetegeiben keresett menedéket.
A szomszéd Veszprém vármegyében itt-ott már 1700-ban kezdtek gyűlekezni a hatalom üldözöttjei, az elbocsátott végbeli vitézek. A Bakony rejtett zúgaiban titkos tanácskozásra gyűltek egybe a jobbágyok, a mely ellen a kormány a legszigorúbb intézkedéseivel sem ért czélt. (Thaly Kálmán: gróf Bercsényi család II. 457.)
