Tanítónőképző.

Full text search

Tanítónőképző.
A m. kir. állami tanítónőképző intézet 1875-ben államköltségen keletkezett. Az iskolával internátus is kapcsolatos, 40 növendék számára. 1880-ig három osztályból állott, de ekkor négy osztályúvá lett és 1884-ben új épületet kapott, mely 53 ezer forintba került. 1900-ban ülte meg fennállásának 25 éves jubileumát. Mivel a jelentkezők száma folyton gyarapodik, az épületet legközelebb kibővítik. Az internátus 65 bennlakót részesít ingyen, fél, vagy egész fizetésért teljes ellátásban s gondos nevelésben és ezért az államtól évenként 25 ezer korona segélyt kap. Van tanári és ifjúsági könyvtára, szertárai és segélyalapja. Az iskolával összefügg a vele egyidős négy osztályú, szintén állami 220gyakorló elemi iskola. 1875-ben munkatanítónői tanfolyam is keletkezett, de ez 1895-ben megszűnt.
A tanári kar a hitoktatókkal együtt 14 tagból áll. A növendékek száma 141; közülök 65 bennlakó, 76 pedig bejáró. Évenként körülbelül 40-en tesznek képesítő vizsgálatot. A magántanulók száma körülbelül 25–30. A gyakorló elemi iskolában a tanulók száma 53.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť