A Rába.

Full text search

A Rába.
A Rába mossa leghosszabb vonalon Győr vármegye területét. A vármegyét Ómalomsok közelében éri el és egész Rábaszentmihályig jelöli a vármegye határát éjszaki irányú folyásával; itt folyása éjszakkeletnek fordul s a Tóköz déli határát jelöli, Győrnél pedig a Kis-Dunába ömlik. Stájerországban ered és alpesi folyónak tekintendő. Vas vármegyében, Niczk és Kecskéd között, egy ágat bocsát ki éjszakra: a Kis-Rábát, mely a Répczével egyesülve, a Rábcza folyót alkotja. Egyetlen nagyobb jobboldali mellékfolyója a Marczal, mely a szabályozás óta Győr mellett egyesül a Rábával. A Rába folyó nem fejthette ki természetes működését, mert a rajta felállított malmok ebben megakadályozták, a 125.2 méternyi esésből 40.7 métert elvonván. Az 1838. évi adatok szerint a Rába legnagyobb víztömege 492 m3. A színig telt meder csak 224.8 m3 víztömeget tudott levezetni, tehát 267.2 m3-nek, vagyis a legnagyobb víztömeg 54%-ának medrét el kellett hagynia. Ez adatokból s a Rába és a Kis-Duna között fekvő területnek fentebb ismertetett teknőszerű alakulásából könnyen megérthetők a gyakori árvizek, a melyek a vidéket a szabályozás előtt pusztították. Ugyanis a teknőalakú mélyedésnek a délkörök irányában való erős lejtője, a Rába-mederből már kisebb áradás mellett is kicsapott víztömeget kényszerítette a Hanság és a Rábcza-meder felé rohanni és így gyors áradásával pusztítani; az ott összegyűlt víztömegnek pedig a kelet-nyugati irányban való csekély lejtősödés csak lassú lefolyást engedett. E bajokat a szabályozás megszüntette. A patona–győri csatorna kiépítése a Rába útját 13.600 méterrel megrövidítette s a folyó esését megjavította. Régi esése, torkolatától számítva felfelé, 100 kilométernyi távolságra, 17.187 méter volt, tehát kilométerenként 0.17 méter, holott a Dunánál 100 kilométerre 27.750 méter esés jut, vagyis kilométerenként 27.7 cm.
Az 1875-ben, Árpásnál mért legkisebb vízállás 1.734 m., a legkisebb víztömeg 16.55 m. Középvízállás 2.68 m., középvíztömeg 91 m3. Az iszaptartalom, nagy vízállásnál, 1876 évi márczius hóban, 12.2 kilogramm volt egy köbméter vízben. Sárvártól Győrig, a szabályozás előtt, 130.868 km. távolságon, az abszolut esés 40.229 m. Középmélység 3.38 m., középsebesség 1.629 m.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť