Sziklasírok.
Sziklasírok.
Sirok határában, a Várhegy szikláiban, vakablakokat és tágasabb fülkéket fedeztek fel s a vár falainak sziklaalapján levő fülkék megelőzték a lovagvár építésének korát, mert több helyen e fülkék üregeit beépítették. E régi nép alkotásait tüntetik fel ugyancsak a Várhegyen egyéb faragott sziklák is: az ú. n. Török-asztal és ama három bálványkép melyekhez a nép hagyományai fűződnek.
A vakablakok kifaragása már szükségszerűleg keményebb szerszámokat igényelt, kő- vagy rézeszközökkel oly nagy számban, a milyenben e vidéken előfordulnak, előállítani alig lehetett volna. Ama helyeken különben, hol e vakablakos sziklák épségben megmaradtak, ki is vehetők a csákányhegy jellegzetes nyomai, nemkülönben a vakablakok körül faragott keret, továbbá a keretnél levő lékelés kimélyítése, fedőlap beillesztése s beékelése felől tanúskodnak. E fülkék keretükkel meg éklyukaikkal tekintve magasságuk s mélységük köbtartalmát, temetkező üregeknek látszanak, melyekbe az ősök elégetett hulláinak hamvait elhelyezték.
E sorok írója szerint ezek emlékkövek, a mint sajátságos alakjuk is mutatja; továbbá e fülkék az elhunyt hősök megégetett csontjainak elhelyezésére szolgáltak. Schmidt Valdemár 1876-ban tartott értekezése szerint a bronz- és vaskorban Európa keleti és éjszaki részén általában a hullaégetés dívott, habár délen vegyesen fordult elő hullaégetés és temetés, a mint a római XII. táblás törvények tételeiből kiviláglik: „Hominem mortuum in urbe ne sepelito, neve urito!” Végül ez oly népnek a munkája lehetett, melynél az ősök nagy tiszteletben álltak. Ez erőteljes, tetterős nép huzamos ideig élt e tájakon s volt akaratszilárdsága és kitartása, hogy ily roppant műveket megalkothasson. A leletek a kelta-fajra látszanak mutatni, azaz a vaskornak La Tčne-szakára emlékeztetnek, a gyöngyösi szkitha-leletek a valamivel későbbi időszak mellett érvelnek.
