Hám János.

Full text search

Hám János.
Hám János, szatmári püspök és 1848-ban Magyarország herczegprimása, szül. 1781-ben, Gyöngyösön s mint szatmári püspök halt meg 1857-ben. Rómában most folyik szenttéavatási pöre, melyet Meszlényi Gyula, a szatmári püspöki széken utóda, indíttatott meg. Alig végezte el tanulmányait, máris az egri Foglár intézet igazgatója lett. Alig volt tizenhárom évig pap, midőn kanonoknak, szemináriumi rektornak nevezték ki. 1828-ban szatmári püspöknek szentelték. 374Mindenét feláldozta Szatmár város vallási, anyagi és szellemi életének emelésére. 1848 június 25-én az ország primásának nevezték ki. Pesten Windischgrätz bevonulásakor sok testi és lelki gyötrelmet állott ki. 1849 július 14-én, a bécsi kamarilla megsemmisítette kinevezését, mely még a magyar minisztérium előterjesztésére történt. Ezután ismét elfoglalta szatmári püspöki székhelyét, hol végső napjait a jótékonyságnak szentelte. Pásztorlevelei mély theologiai tudásról tanúskodnak. Emlékiratokat hagyott hátra latin nyelven. Prédikácziói „Hám János szatmári püspök szentbeszédei” czímen jelentek meg.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť