Állami kezelés.

Full text search

Állami kezelés.
És ezek a jövendő bajok feltartóztathatatlanúl beköszöntöttek, s a mai kor bányászai azok, a kiket ellenállhatatlan erővel szorítanak. Véghetetlen szomorú képet mutattak a selmeczbányai kincstári bányák 1867-ben, a mikor a magyar kormány kezelése alá kerültek; nem volt ugyan veszteségük, de előrelátható volt, hogy rövid idő mulva meg kell szünni a termelésnek, a melynek nagyobb részét a Ferencz-akna talp alá mívelő fejtései adták. A Zsigmond-akna és András-akna le volt ugyan mélyítve a II. József-altáró szintjéig, de a vízemeléssel folytonosan nagy küzdelmet folytatott, a többi bánya, Ferencz-aknát kivéve, el volt fúlva a Ferencz-altáró alatt levő ötödik szintfolyosóig; a zúzóműveken javítás nem történt s azok még rosszabb állapotban voltak, mint 1848-ban. Nehány év multán a kis jövedelem nagy veszteséggé változott. azt a kérdést kellett már most mindenekelőtt eldönteni, a melynek az 1871. évi deczember hó 12-én tartott országgyűlés is kifejezést adott, azt határozván, hogy vizsgáltassa meg a kormány a veszteséggel dolgozó bányákat és adjon javaslatot, mely bányák lennének az állam kezelése alatt állandóan meghagyandók és melyeket kellene felhagyni. Ez alkalommal Péch Antalt bízza meg a miniszterium a bányák megvizsgálásával és a jelentéstétellel. E vizsgálat érdemében tett jelentésében Péch azon elvet tartja szem előtt, miszerint az állam érdeke megkivánja, hogy mindaz bányák, 164a melyek azokhoz értő és gazdaságos kezelés mellett, jó eredményre adnak reménységet, folytonos üzemben tartassanak, habár esetleg egy ideig nem is jövedelmeznek. Ezen elvből kiindulva, Péch a selmeczbányai bányák fentartását javasolta. E javaslatot a kormány és az országgyülés el is fogadta és azóta Selmeczbánya bányászata, változó szerencsével, a mai napig állandó üzemben van. (Péch A. B. K. L. 1888.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť