Selmeczbánya kiváltságai.
Selmeczbánya kiváltságai.
Selmeczbánya már régi idő óta kiváltságot élvezett. Igy IV. Béla király uralkodása idejében városi és bányajogokat nyert, míg a vele jelenleg egyesített Bélabánya csak 1453-ban kapta városi privilegiumát, a mikor a bányamivelés ott a legélénkebb volt. 1470-ben Selmeczbányát felmentették a katonaállítástól és a katona-elszállásolás terhétől, úgyszintén mentve volt minden adótól; tisztviselőit szabadon választotta, de köteles volt a választás eredményéről, jóváhagyás végett, a kamarai biztos (kamaragróf) útján a királynak jelentést tenni. Később is több üdvös intézkedés történt a város érdekében, a melyek mind a bányászat megóvását és biztosítását czélozták.
II. Lajos király uralkodása alatt a bányák jövedelmezősége egyre hanyatlott, a minek az volt a következése, hogy az országos rendek elhatározták, hogy az ezüstöt és az aranyat a Mátyás király alatt dívott magasabb árral váltsa be a kamara; az 1523-ik évben, Budán, megtartott országgyűlésen pedig a rendek azt kérték a királytól, engedje meg, hogy az arany, ezüst, réz és más fémbányákat mindenki szabadon mívelhesse, továbbá azok mívelésére a külországokból munkásokat és bányászokat hívjon be és ezt nyilvános kihirdetéssel közzétehesse, végül, hogy a munkásokat régi szabadságukban hagyja meg és minden támadás ellen védelmében részesítse. E közbelépésnek, mint látszik, jó hatása volt, mert Selmeczbányán és Hodrusbányán újra föléledt a bányamívelés, annyira, hogy 1535-ben a selmeczvidéki bányákban már 4000 ember dolgozott és 5700 k. ezüstöt termeltek, 1541-ben pedig Szélaknán is megélénkült a bányamívelés.
Selmeczbánya és vele együtt a bányászat ekkor a gyakori betörésektől sokat szenvedett, azért ugyancsak 1541-ben a várost megerősítették és négy kapuval zárták el. Az ezt követő időkben a bányák mívelése egyre nagyobb nehézségekkel küzdött, mert a bányavizek kiemelése már a lehetetlenséggel volt határos, és azért 1549-ben, Csehországból, Kuttenbergből, gépmestert hozattak Szélaknára, a ki azután több szivattyúzó-gépet (Staugenkunet) épített a bányákba, a melyeket részben emberi, részben pedig lóerővel tartottak üzemben; a nehéz lovakat ökörbőrbe bevarrva bocsátották be az aknákba.
