Deménd.

Full text search

Deménd.
Deménd, magyar kisközség a Búr-patak mentén, 123 házzal és 743 róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása és távirója Tompa, postája helyben van. Innen vette nevét a már kihalt Deméndi család, melynek ősei Olaszországból vándoroltak be hazánkba és Nagy Lajos királytól, hadi érdemek jutalmául, Deménd falut nyerték. 1447-ben a család egyik tagja, Miklós, a vármegye követe, 1471-ben pedig Péter honti alispán volt. Deménd község régiségéről tanúskodik az is, hogy egyháza már 1387-ben fennállott. A falu birtokviszonyairól kevés a hiteles adatunk; egy időben a herczeg Grassalkovics család volt a földesura és az építette fel egyik templomát is. A XVIII. században az Agáts-családnak is volt itt birtoka. A mult század első felében a Simonyi, Baross, Paczolay, Benyovszky és Palugyay családok voltak a földesurai; jelenleg Szabadhegyi Zoltánnénak, Toldy Zsigmondnak és Jancsó Kálmánnak van itt nagyobb birtokuk. A község határában terültek el a Gördök és Hébecz nevű falvak, melyek a korábbi századokban kipusztultak. Hébecz helységre több oklevél hivatkozik; innen vette nevét az a Hébeczi család, melynek három tagja egy 1297. évi szerződésben szerepel. Ma Hébecz kegyhely, templommal és remetelakkal. Deménd községhez tartoznak még a Baross, Csárda, Kisirtvány, Mária, Nagyirtvány és Ravon puszták, valamint a Szellővár-major. Történelmi jelentőségre vallanak a falu dülőnevei között a Bujdosó és Szulimán nevek.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť