Csep.

Full text search

Csep.
Csep, magyar kisközség a Czonczó-patak mellett, 97 házzal és 571 róm. kath. és ref. vallású lakossal. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása pedig Nagyigmánd. Szintén egyike az ősidők óta megült helyeknek, mert határában bronzkori és ősmagyar sírleletekre bukkannak. A XIII. század elején Csep személynévként fordul elő. 1427-ben a királynénak és Wygmáni Endrének a birtoka volt. Ettől fogva 1513-ig birtokosai ismeretlenek; ez évben Gallyay László özvegye: Nemes Márta van említve, a ki itteni birtokát a zsámbéki kolostorra hagyja. 1517-ben Vasdénynyei Vas Mátét, fiait és leányait iktatják abba a birtokba, mely előbb Csepy Mátéé, Jánosé és Pálcsay Györgyé volt. 1675-ben Pázmándy Erzsébet és Káposztás Mihály özvegye is a birtokosok között szerepelnek. Később e nemesi praediális helynek számos közbirtokosát ismerjük; ezek a következők: a Thaly, Huszár, Miskey, Szathmáry, Csajághy, Konkolyi, Balogh, Nyáry, Gáthy, Bereczky, Buzás, Szabó, Pomotyi, Vörösmarthy, Bajza, Csapó, Kiss, Nagy, Halász, és Mátéfy családok. Most Pálffy Eleknek, Mihályi Ignácznak és Gőbel Lajosnak van itt nagyobb birtokuk. A községben kb. 16 oly régi nemesi kuria van, a melyek mind az itt felsorolt családok után maradtak fenn. A falu két temploma közül a katholikus 1896-ban, a református 1797-ben épült. Ez utóbbi templom építése alkalmával, a templom környékén, temető és sírbolt maradványaira találtak. A református templomot azokból a kövekből építették, melyeket a községhez tartozó ú. n. Faluhely dűlőn még 1788-ban látható volt nagyobb templomromokból vettek. A Sánczra dűlő 1809-ből való és a francziák ellen emelték. A török világban Csep is elpusztult, de csakhamar újra települt. Ide tartoznak Bojsza, Karika, Parragh puszták és Békavár major.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť