KOMÁROM VÁRMEGYE NEMES CSALÁDAI. Irta ifj. Reiszig Ede dr.

Full text search

549KOMÁROM VÁRMEGYE NEMES CSALÁDAI.
Irta ifj. Reiszig Ede dr.
Komárom vármegyét, melynek dunamelléki és a Vágdunán innen eső része lovasnép lakóhelyéűl kinálkozott, a honfoglaló magyarok már az első letelepülés alkalmával megszállották és az itt lakó népet, a hol ellenállásra találtak, szolgaságba vetvén, az elfoglalt területet a megszálló nemzetségek maguk között felosztották. A rendelkezésünkre álló adatok, úgy a helynevek, melyek számos ősi nemzetség- és személynevet őriztek meg számunkra, mint a tatárjárás előtti korszakból fenmaradt oklevelek már kiterjedt nemzetségekről tesznek tanúságot.
Csak kevés vármegyében találkozunk az ősi törzsökös magyar nemzetségek oly nagy számával, mint Komáromban. És a legrégibb adatok, a melyek ez ősi magyar nemzetségekről fenmaradtak, a nemzetségek tagjainak oly tekintélyes számáról emlékeznek meg s a nemzetségi birtokok oly mérvű összefüggését, egy területen való csoportosulását tüntetik fel, hogy ezek az adatok szinte kétségtelenné teszik, mikép ama nemzetségek e területeken már évszázadokkal az előtt letelepedtek, míg az eredetileg idegen őstől származó nemzetségek többnyire a tatárjárás utáni időben szereztek birtokokat a vármegye területén, a mi azt bizonyítja, hogy a tatárjárás előtti korszakban a vármegye túlnyomó része még az első megszállók utódainak birtokában volt.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť