Alispánok. Az ujonczkérdés.
Alispánok. Az ujonczkérdés.
Ez idő alatt, Ghyczy Ferencz és Thaly Zsigmond alispánságuk idejében, az 1821-ik esztendő tavaszán, vette a vármegye ez évi április hó 4-én 4298. sz. alatt kibocsátott udvari parancsolatot, hogy az 1813–1815. évekből hátramaradt százkilenczvenöt ujonczot haladéktalanul állítsa ki. Egyidejűleg a kir. parancscsal érkezett Koháry Ferencz herczeg kir. udv. kanczellártól a főispánhoz is hivatalos levél, melyben a kanczellár a főispánt figyelmezteti, hogy a kir. parancsnak mindenképpen és mielőbb foganatot szerezni iparkodjék s az eredmény felől ő felségéhez felterjesztést küldjön.
A vármegye közönsége (a megyei rendek) 1821. május 14-én tartott közgyűlésében tanácskozás alá vette a kir. parancsolatot s a következőket mondotta ki határozatul:
»A koronás fő és a haza boldogítására törekvő nemzeti dicsőség mennyire tulajdona legyen e nemes vármegye Rendeinek: ezt megmutatta azzal is, hogy az 1813. és 1815-iki esztendőkben, midőn a hatalmas ellenség hirtelen fellépésétől ostromoltatva,* elegendő ideje nem maradt a boldog emlékezetű elődök által megszabott módokat követni s azokkal élni, – hozzájárult a közös veszedelem elhárításához.«
Czélzás az Elba szigetéről 1815. márcziusában váratlanul megszökött hadóriásnak Francziaországban fegyveres megjelenése által előállott helyzetre, mely többek közt a bécsi udvart is rémületbe ejtette, s azt rögtöni védekezésre kényszerítette. Ámde a veszély még azon év júniusában Waterlónál elmult; s az országgyűlést ujonczok megajánlása végett azóta egybe sem hívták.
»De már akkor is kijelentette, hogy cselekszi azt kényszerűségből s azon feltétel alatt, hogy ezen esetből soha a törvényes szabadságnak semmi ártalma ne következtessék. A kívánt ujonczok számát kiállította akkor szabad akaratból, nem pedig kötelességből. S ha Isten kegyelme az ellenség hatalmát idejében meg nem töri, úgy kiállította volna a kívánt ujonczok elmaradt számát is, a melynek most pótlása követeltetik.«
»De minthogy erre most már szükség nincs, sőt maga a kegy. kir. parancsolat is nyíltan állítja, miképen felséges urunk vitéz seregei az ellenség erejét végképen semmivé tették, tehát az 1715: VIII., 1740: LXIII., 1790: XIX. és. LXVI., 1802: I. és 1807: I. t.-czikkelyek szerint az ország gyűlésén kívül akármi néven nevezhető segedelmeknek kiszolgáltatása világosan tiltva is lévén: a Rendek a magyar ezredeknek csupán verbung útján leendő kiegészíthetését és csupán a közveszedelem tekintetéből és pedig az 1807. esztendei I. t.-czikkely hatodik és hetedik szakaszaiban foglalt és előszabott módhoz alkalmazhatónak ítélik.«
»De midőn a verbung alkalmazását kénytelenségből nem ellenzik a Rendek, azon hiedelemben vannak, hogy Ő Felsége hű alattvalói igazságainak sértetlen fentartására önként hajló indulattal vezéreltetve, az ország számos sérelmeinek törvényes orvoslására az ország nagyjait s rendjeit mielőbb összehívni s velök a sérelmek fölött tanácskozni méltóztatik.«
Az ezredek toborzás, vagyis szabad hadfogadás útján való kiegészítésének eszméjét a rendek nem ellenezvén, fenti határozatukban a járási főszolgabiráknak meghagyták, hogy majd midőn a katonaság illető tisztsége 515a szabad katonafogadás eszközlése végett jelentkezni fog, ebbeli működésében neki törvénynyel nem ellenkező módon segítségére legyenek.
De legmagasabb helyen ezzel az intézkedéssel nem voltak megelégedve s már május 15-iki kelettel újabb kormányrendelet jött a megyéhez, mely sürgeti a kir. parancsolatnak a végrehajtását. A rendek erre május 29-én tartott közgyűlésükből felirattal fordultak a nádorhoz, mely szerint:
»A rendek továbbra is kénytelenek azon az állásponton, melyet a május 14-iki közgyűlésükből Ő Felségéhez intézett alázatos feliratukban magukénak vallottak, megmaradni. Cs. kir. főherczegségednek azon kinyilatkoztatásukat bátorkodnak kijelenteni, hogy ők, midőn a kegy. kir. parancsolat ujonczok hátramaradásban levő számának kiállítására czéloz, szemök előtt tartják azon világos törvényeinket, melyek bármiféle segedelemnek, ujonczállításnak ország gyűlésén kívül való kívánását és adását nyíltan tilalmazzák s magukat ezzel ellenkezőhöz tartani épenséggel nem óhajtják.«
»Egyébiránt pedig kérik Fenségedet, méltóztassék esedezésüknek ő Felsége előtt kegyes szószólója lenni: mely szerint, ha birodalmának s népének bátorsága és nyugodalma rendkívül való áldozatokat kívánna, azok előállítása végett, meg hazánk régi sebei megorvoslása végett is, ország gyűlését méltóztassék mielőbb egybehívni és tartani.«
A király válasza (1821 július 27.) a neheztelés hangján szólott, zokon vette, hogy a vármegye az ujonczállítás dolgát az országgyűlésre tartozónak nyilvánította, »a jó polgárok kötelességének meg nem felelt, sőt még politikai környülállások meghatározásába is beleereszkedett«; megparancsolja tehát a tárgynak újabb felvételét s »a királyi akaratnak minél előbb leendő végrehajtását.* Ugyancsak ezzel kapcsolatban szeptember 18-iki levelében felszólítja a rendeket a főispán is, hogy »Ő felsége kívánságához igazodni iparkodjanak«.
A »szent szövetség« erejében elbizakodott bécsi udvar hatalmi öntudatát, mely el volt szánva az ország alkotmányát megtörni, valóban sérthette az első feliratban alkalmazott, szinte gúnyorosság szinében is feltünhető élesebb szembeállítása a kir. parancs ama szembeszökően következetlen két tételének, hogy míg egy részről az ellenség erejének a vitéz seregek által végképen megsemmisítésére történik büszke hivatkozás, másrészről ugyanakkor szüksége van ujonczok sürgős kiállítására is. Ennek a paradoxonnak fölemlítése fakaszthatta ki a hatalmi önérzet teltségének azt a nyilvánulását, hogy a vármegye még politikai környülállások meghatározásába is beleereszkedni merészkedett.
A rendek a kir. választ 1821. október 16-án tartott közgyűlésükben tanácskozás alá vevén, abban állapodtak meg, hogy a kérdésben eddig vallott nézeteik mellett továbbra is megmaradnak, mert »semmiképen nem állhatnak rá, hogy a kir. parancsolatban felhozott ezredek kiegészítése ujonczok elmaradt számának pótlására vonatkoztathassék, midőn legfölebb is csak az 1807. esztendei 1-ső törvényczikkely értelme szerint való katonai verbungnak alkalmazásáról lehetne szó« – kijelentik továbbá, hogy ha ő felsége ezt az utóbbi módot, »melynél mást, ország gyűlésén kívül hazai törvényeink meg nem engednek«, czélja elérésére eléggé foganatosnak nem találná, úgy e végből is az ország gyűlését mielőbb összehívni méltóztassék.
A királyi parancscsal szemben több más vármegye is hasonló módon járván el, legmagasabb helyen az ott befolyásos tényezők és a katonai kormány meghallgatása után belenyugodtak abba, hogy a magyar ezredekben beállott fogyatékok pótlása tehát szabad toborzás útján történjék meg; mégis úgy, hogy a hadfogadás sikerének biztosítása tekintetéből, a katonai kincstárból megajánlott fejenkénti tiz-tiz forint foglalópénznek és katonaöltözéki költségnek pótlására a vármegye közönsége is a maga részéről fejenkint huszonöt-huszonöt forinttal hozzájáruljon.
Az engedékenység idelenn is lecsillapította a kedélyeket. Úgy látszik, a kiegyenlítés módozata iránt valami előzetes megegyezés is jött létre. Erre vall a királyi udvari kanczelláriának az első alispánhoz október 28-áról keltezve érkezett levelének tartalma s a vármegye közgyűlésének e tárgyban hozott határozata; nemkülönben az a körülmény is, hogy a megyebeli hadfogadás eszközlésére kiküldött verbungos tiszt (Tichy főhadnagy) a vármegye gyűlésén megjelenvén, ott kijelentette, hogy ő az ujonczok átvételére és felruházására készen van s fel is van hatalmazva arra, hogy minden beállónak kézi pénz fejében tíz forintot átszolgáltasson.
516A rendek közgyűlési határozata így szólott: »Minekutánna a Rendek a magyar ezredek kiegészítésére vonatkozó eddigi felirataikban az ajánlást oly módon megtették, hogy a kiegészítéshez az 1807: I. t.-czikkely értelme szerint, vagyis a szokott katonai verbung megsegítésével hozzájárulni készek: most, hogy mind a konstituczió és törvények sérthetetlen szentségének, mind ő felsége kegyes bizodalmának eleget tehessenek, abban állapodtak meg, hogy a katonai verbung részéről adandó 10–10 frt kézi pénzen felül a vármegye részéről fejenként még külön 25–25 frt adassék kézi pénzül.«
»Mivel pedig a felkelési pénztár állapota e költség viselésére nem alkalmas, a Rendek legczélszerűbbnek látják a kézi pénzeket szabad ajánlásokból összegyűjteni, a mire Mérey Sándor kir. kamarás érsekségi kormányzó úr primásunk ő herczegsége nevében 1000 (ezer) forintoknak megajánlásával már is vonzó példát nyújtott. Ennélfogva a megyebeli főrendű és nagyobb birtokos urak hasonló ajánlatokra ex publico írandó levéllel szólíttassanak fel; a főszolgabíró urak pedig arra a többi birtokosokat személyesen is serkentsék, az ajánlott összegeket tőlük beszedjék, az eredményt bejelentsék s a begyülendő pénzeket a beállott ujonczok között oszszák ki.«
»A mennyiben a befolyandó somma a szabad akaratból kezet adandó ujonczok 25–25 frt pénzilletőségei fedezésére elegendő nem lenne, úgy itélik a Rendek, hogy ezt a kézi adópénztárból pótolni annyival inkább lehetne, mivel a nemességet egyedül a rendkívüli esetekben való felkelés terhes és költséges kötelessége, a köznépet pedig a rendszerint való katonáskodás illetvén, a jelen adakozás is mindkettőnek könnyebbségre szolgálna.
»Mivel pedig ezek szerint a Rendek fentartván a constitutiónak sérthetlenségét, ő felsége rendelkézését a törvényes szabad katonafogadás útján kívánják előmozdítani, méltán feltehetik mindenkiről, hogy ezen, a törvényekkel nem ellenkező szabad hadfogadásban akadályt nem fog tenni. Egyébiránt, hogy a Rendek ez elhatározásai végrehajtassanak, az arra való felügyeletet első alispán és járási főszolgabíró uraknak figyelmökbe ajánlják.«
A főszolgabírák ama jelentésére, hogy járásaikban a hadfogadás részben már megkezdetett, a rendek még ugyanazon hónap 21-én tartott közgyűlésükben úgy határoztak, hogy addig is, míg a 25 frtos hadfogadási költségek a szabad ajánlásokból befolynak, azokat a házi adópénztár kölcsönkép előlegezni fogja.
Az ajánlók és ajánlataik összegei voltak: a herczegprimás 1000 frt; az esztergomi főkáptalan 200 frt, Nádasdy Mihály gr. főispán 100 frt, verebi Végh Antal szeptemvir 50 frt, Fogarassy Gábor 100 frt, Eszterházy Miklós gr. 1600 frt, összesen 3050 frt erejéig.
Ez összeg a követelt 195 ujoncz között 25 frtjával felosztva, a fedezeti hiány 1825 frtot tett, melyet a rendek végzéséből kellett kipótolni.
Úgy tetszik, mintha a vármegye, a mikor így járt el, nem volt szigorúan következetes felfogásában az alkotmány szélleméhez, mely tételes törvényekben is (1504: I. és 1790: XIX. törvényczikkek) megnyilatkozva, minden, országgyűlési megajánlás nélkül kívánt hadi segedelemhez egyesek vagy törvényhatóságok részéről a hozzájárulást és közreműködést egyenesen megtiltja, s e tilalmával azt, hogy a kormányhatalom törvényellenes szándékai, czélzata valósulhassanak, már eleve lehetetlenné akarja tenni.
Az 1807. évi I. t.-cz. hatodik és hetedik szakaszai, melyekre a rendek ismételt hivatkozásai történnek, az azon alkalomra megszavazott 12 ezer újoncz megajánlása után, ekképen rendelkeznek: »A magyar ezredek kiegészítése ezentúl hadfogadás útján történik, és mivel bizonyos, hogy a nagyobb felpénz kiválóképen biztosítja a hadfogadás sikerét: ezért a karok és rendek nem akarván a mostani körülmények között a kir. kincstárt új kiadásokkal terhelni, a toborzó pénztár jobb ellátása végett évenkint 200 ezer frt összeget fölajánlanak, mely azelőtt a kincstárból toborzásra költetett, úgy, hogy ez összeg a tartománybiztosi számadásban elkülönítve kezeltessék, ugyanazon biztosítékok alatt, melyeken az adózás nyugszik; azon határozott kikötéssel, hogy ebből sohase lehessen azt a következtetést formálni, mintha a hadkiegészítésnek ezt a terhét az ország magára vállalta volna.« Az 1808. évi VI. törvényczikk pedig, melyre a vármegye rendeinek figyelme egyszer sem terjedt ki, szintén így rendelkezik.
Ez intézkedések után tehát, és azon körülmény mellett, hogy a szóban forgó esetet megelőzött legutóbbi (1812. évi) országgyűlés a királyi felségnek 517újonczot nem ajánlott meg, azóta pedig országgyűlést törvény ellenére, folytonos sürgetések daczára egyszer sem hívtak egybe, abból, hogy 1887-ben maga az országgyűlés, mely azt szabadon tehette, hadfogadási költségek fedezésére segedelmet, a megyék hadi adópénztárai terhére kirovandót, ajánlott fel, még nem következhetett, hogy hadi segedelem adásához, annak közvetítéséhez, különösen még hozzá béke idején és a házi adópénztár esetleges megterhelésével, a törvényhatóság országgyűlésen kívül hozzájáruljon.
Azonban bizonyos az is, hogy a mi törvényeink sokszor nem szabatosak s nem fejezik ki elég világosan a czélt, ezért valószínűnek tarthatták később, hogy a rendek felfogása és akarata az volt, hogy mivel béke idején a magyar ezredek kiegészítése, törvény szerint, a király hatalmi jog- és kötelességkörébe tartozik, úgy akkor, midőn ő ezt a hivatást teljesíti, alkotmányosan cselekszik, s e működésében törvénysértés nélkül támogatható is.
Mégis, úgy látszik, csak szorongatott helyzetében és csak a hivatalos megye járt el így: mert az ajánlattevők névsorából következtetve, nyilván látható, hogy politikai felfogásban, magatartásban, segedelmezési hozzájárulásban vele a vármegye közönségének zöme, fő alkotó eleme, a közép nemesi osztály semmi részben nem osztozott.
* * *
