Csávolszky Lajos.

Full text search

Csávolszky Lajos.
Csávolszky Lajos, ismert nevű publiczista, orsz. képviselő, az Egyetértés megalapítója és szerkesztője, született 1838 junius 3-án Bujákon. 1851-ben Pesten a piarista gimnáziumban kezdte tanulmányait, hol tanára, Horváth Cyrill, nagy hatással volt költői fejlődésére. Itt a tanulóifjúság Reménybimbó czímű folyóiratát szerkesztette. A gimnázium két utólsó osztályát Győrött végezte, hol a Remény czímű ifjúsági lapnak szerkesztője volt. Ez időtől kezdve sűrűn jelentek meg szépirodalmi dolgozatai és teljesen az írói pályára készült. 1861–63-ban a Divatcsarnok főmunkatársa volt. A hatvanas évek politikai mozgalmai azonban Csávolszkyt is magukkal ragadták és a szépirodalomtól csakhamar a hírlapirodalomhoz pártolt. Czikkeinek egyenes, bátor hangja, éles kritikája felkeltették Jókainak, a Hon akkori szerkesztőjének figyelmét, ki a fiatal írót felvette gárdájába. Ez időtől kezdve Csávolszky teljesen a publiczisztikai irodalomnak élt és erős faj- és hazaszeretet lehelő czikkei nagy népszerűségre tettek szert. Kiméletlen szókimondása és gyakran metsző, éles stílusa miatt Csernátony »skorpió«-nak nevezte, a mely név alatt írta azután czikkeit a Honba. Midőn 1869-ben Csernátony a szabadelvűpárt közlönyét, az Ellenőrt megalapította, Csávolszky az Ellenőr főmunkatársa lett. A közlekedésügyi minisztérium ellen írt hírlapi támadásai még növelték népszerűségét, és midőn e czikkei miatt sajtóper útján két havi fogságra itélték, kiszabadulása után a mezőturi kerület országgyülési képviselőnek választotta (1872), mely kerületet négyszer képviselte. 1887-ben Poroszlón, 1892-ben ugyanott másodízben választották meg. Az országgyűlésen a függetlenségi pártnak volt egyik legkiválóbb, leglelkesebb harczosa. Elveinek hirdetésére megalapította 1874-ben április 1-én az Egyetértés czímű politikai és közgazdasági napilapot, a melyet 1899 február 16-ig szerkesztett és a mely – különösen a nyolczvanas években – az országnak egyik legtekintélyesebb és legolvasottabb lapja volt. Anyagi zavarok miatt azonban kénytelen volt lapját eladni. Meghalt.
Önállóan megjelent munkái: A jávai orvos, regény 3 kötetben. Győr, 1862. Dumas Sándor után. Fordította Győri Elekkel. – Röpirat a választókhoz. Irta Skorpió. Pest, 1869. (Három kiadást ért.) – Komoly szó a választókhoz. Pest, 1872. – A mi a baloldalon történik. Budapest, 1873.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť