A losonczi ref. gimnázium és akadémia.

Full text search

A losonczi ref. gimnázium és akadémia.
A losonczi, teljesen gimnáziumi színvonalú középiskola, 1666 táján keletkezett. E gimnáziumnak 1731-től kezdve internátusa is volt, a hová a város lakossága kötelezőleg küldötte az ételeket. Ez iskolánál 1731–1760-ig a nagyműveltségű Kármán András volt a rektorprofesszor, a kit az egyház teljes fizetéssel helyezett nyugalomba. Dícséretes cselekedete a ref. egyháznak, hogy érdemes tanárait többször teljes fizetésükkel nyugdíjazta.
1769 deczember 28-án kimondotta az egyház, hogy iskolájában a tanítás teljesen ingyenes. 1777-ben az iskola csak négy osztályú és összesen 225 növendéke van, de 1784-ben már Csehországból is fölkeresik a növendékek. 1785-től kezdve az iskolának már akadémia jellege van, a mennyiben benne jogot és theológiát is tanítanak. 1786-ban a növendékek száma már 328.
1831-ben az iskola a kollégium és 1833-ban a lyceum nevet vette föl, 1834-ben pedig külön jogi tanszéket is felállítottak.
1849 augusztus 8-án az oroszpusztítás Losonczczal együtt romba döntötte ez iskola épületét is, végre 1857-ben az egyház lemondott az akadémiából visszafejlődött főgimnáziumról s az ág. hitv. ev. egyházzal együttesen algimnáziumot szervezett, mely fölé 1858-ban az V. s 1860-ban a VI. osztályt is fölállították. 1864-ben a két egyház felbontotta az iskolai uniót s a ref. egyház önerejéből tartotta fenn hat osztályú gimnáziumát, a melyet azután 1869-ben a magy. kir. kormány szerződés alapján vett át, hogy abból állami főgimnáziumot szervezzen.
A losonczi ref. közép-, illetőleg főiskola nemcsak a tudományok terjesztője volt a Felvidéken, de a magyar nyelv eme határán, a hazafias szellem terjesztésével is elévülhetetlen érdemeket szerzett századokon át. Ez iskolánál a körülményekhez képest ág. hitv. ev. professzorok is tanítottak.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť