Éghajlata.

Full text search

Éghajlata.
A vármegye éghajlatára jellemző, hogy ha az ember az Ipoly völgyében kocsin éjszak felé utazik, a rárósi hídon áthaladva, a vegetáczió mintegy két héttel van hátrább, mint innen délre. Már ebből is megállapítható, hogy az éjszaki rész hűvösebb, gyakori zivatarokkal, a déli pedig inkább szárazságra hajló, nagy időközönként esővel.
Nógrád éghajlata általában mérsékelt, de mezőgazdasági szempontból nem valami kedvező, mert a csapadék eloszlása egyenlőtlen. A nyarak szárazak, mert a liptói és zólyomi hegyek az esőt elvonják. Augusztusban a gyors nyári záporok gyakoriak és nagyon károsak, mert nemcsak a cséplést akadályozzák meg, hanem elviszik a lekaszált sarjut is a lejtős vidékekről. Az évi csapadéknak csak ötöde marad a helyszínen, a többi lefolyik a többé-kevésbé meredek lejtőkön. Legtöbb a csapadék nyáron, kevesebb tavaszszal és őszszel, de legkevesebb télen. Uralkodók az éjszaki és éjszaknyugati szelek. Az évi középhőmérséklet 10 °C; a téli középhőmérséklet –3° és –2 °C és a nyári 21° és 22 °C között váltakozik. Télen 174leszáll –18 °C fokra is, nyáron pedig fölemelkedik 30 C fokra. A gyors és tetemes változások gyakoriak s ezért a hűvös nyarak sem ritkák. A tavaszi fagyok a kapásnövényekben, a burgonyában és tengeriben tesznek nagyobb kárt. Legszebb és legkellemesebb évszak az ősz; a dús csapadék az őszi vetésre kedvező, tartós meleg napjai pedig a tavaszi munkálatok előkészítésére alkalmasak.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť