Pestmegye kiváltságos helyzete.
Pestmegye kiváltságos helyzete.
Pestvármegye kezdettől fogva kiváltságos helyzetet foglalt el, mely őt az ország összes vármegyéinek élére helyezte. Nem voltak főispánjai és nem voltak alispánjai. A szokásos megyei közigazgatási szervezet legfőbb közegei a szolgabírák voltak. A ki a mai kor szemüvegén át vizsgálja e kiváltságot, az abban 223talán inkább a csonkaságot fogja látni és hajlandó lesz kételkedni, hogy ez a sajátszerű berendezés kiváltság jellegével bír. Azonban ki a középkori magyar institucziókat részletesen ösmeri, az be fogja csakhamar látni, hogy e kiváltság oly nagy méretű, a melyhez foghatóval csak a középkori legfőbb bíróság és hosszú ideig az ország akaratát képviselő országos ülések bírtak.
Visegrád.
Salamon-tornya.
Visegrád Mátyás király korában. (Egykoru metszet az Orsz. Képtárból.
Ismert dolog, hogy minden vármegye időnként a közgyűlésen kívül köteles volt megyei ítélőszéket tartani. Ezt a sedriát a fő- és alispán és a négy szolgabíró tartotta, több-kevesebb előkelőbb nemes, mint bírótársak bevonásával. A megyei nemesség nem volt köteles bírság terhe alatt megjelenni a sedrián, mint a hogy köteles volt erre a kikiáltott közgyűlések alkalmával, de szokás volt, hogy megjelenjék, sőt a feltűnően elmaradozókat királyi parancscsal intették meg.
Ebbe az általános megyei bírósági szervezetbe, mondja Hajnik* nem volt beillesztve Pest vármegye, sőt később Pilismegye sem. E vármegyékben számos királyi birtok lévén és ezeken közvetetten királyi nép, melyeknek középpontjai a fő királyi várak, Buda és Visegrád voltak, ott közvetetten királyi kezelést tartottak fenn, miért is e vármegyék valóságos királyi immunitási területek voltak. Pestmegyére nézve ellenkező emlékezet nincs. Pilismegyének azonban az Anjoukorszakban voltak még főispánjai, rendszerint a visegrádi várnagyok; később azonban ez is Pestmegyéhez hasonló kezelés alá jutott.* E vármegyéknek nem voltak ispánjaik, sem alispánjaik, hanem csak szolgabíráik, kik az alsóbb közigazgatási és igazságszolgáltatási teendőket végezték, és legfeljebb a jobbágyoknak az úriszékektől hozzájuk fellebbezett ügyeikben ítéltek. A nemesekre nézve eltiltásokat vagy inkvizicziókat ugyan végeztek, de felettük nem bíráskodhattak. A nemes itt nem tartozott megyei bíróság alá, a pestmegyei nemest csak a nádornak a vármegyében tartott köztörvényszékén (generale judicium) lehetett beperelni vagy közvetetlenül a királyi kúriába, az ország rendes bírái elé idézni. Ezt az 1446-iki pesti országgyűlés egyértelműen elismerte Pest vármegye ama panaszára, hogy Hédervári Lőrincz nádor reájok főispánt akar erőszakolni.
A magyar bírósági szervezet és perjog az Árpád- és a vegyesházi királyok alatt. Budapest, 1899. 81. 1.
Pilismegyének, mint láttuk, az Árpádok alatt is voltak főispánjai. Pilismegye kiváltsága tehát csak a Pestmegyével való egyesülésnek a következménye volt.
Nagynevű jogtörténettudósunk eme világos értelmű szavai eléggé érthetővé teszik a vármegye privilegiális jellegét és ennek nagy horderejét. A kiváltság eredetére nézve azonban téved ő is, a mint rossz nyomon járnak mindazok, a kik azt pusztán a királyi birtokok nagy számából, a fővárak közelségéből vélik megfejthetőnek. Ennek a kiváltságnak mélyebben járó okai vannak s a tőlük jelölt okok pusztán azt magyarázzák, miért éppen Pestvármegye és utóbb a vele egyesített Pilis voltak azok, a melyek e kiváltsággal bírtak. Egymagában sem a királyi birtokok nagyobb száma, sem a királyi várak székhelyszerűsége nem adnak eléggé magyarázatot, mert ha ez állana, akkor Fejér-vármegyének, mely jóformán egészben királyi birtok volt és Fejérvár egy ideig királyi székhely és koronázó hely gyanánt szerepelt, vagy Esztergomnak, a mely István idejében szintén királyi székhely volt, hasonló kiváltsággal kellett volna bírnia.
Pestmegye kiváltságos helyzetének kulcsa a szent korona jogi elméletében gyökeredzett. Ezt a jogi elméletet remekül fejtette ki hatalmas alapvető és rendszeresítő művében Timon Ákos.*
Magyar alkotmány- és jogtörténet. Budapest, 1908. III. kiadás.
Magyarország ősi alkotmányában a jegeczítő középpont mindenkor a szent korona, illetőleg annak jogos és törvényes viselője volt. Minden jog a szent koronából sarjadzott, minden jog erre vezethető vissza, minden jog reá háramlott vissza. Ennek a jog-elvnek hatalmas egységesítő hatása volt s ebből csúcsosodott ki az a politikai és közigazgatási alapelv: minden vármegye legfőbb főispánja maga a király.
Alkotmányunk bölcsőkorában a közvetetlenség játszik főszerepet s ennek folyománya a középpontosítás volt. A király személyesen kormányoz, ő maga bíráskodik. A szervezet fejlődésével előáll a nádor-ispán, a királyi bírói hatalom letéteményeseként. A közigazgatási teendők ellátására egyes részterületeken, a vármegyékben, az esetről-esetre meghatározott jogkörrel bíró megye-ispánok, a főispánok bontakoznak ki, de mindig a király képviselőiként. Az alapelv tehát, a hatalom és jog középpontosítása tovább él. Ennek természetes következménye, 224hogy a főispáni tisztségben a korona, vagyis a király van személyesítve, hogy tehát a megüresedett főispáni tisztség visszaszáll a koronára, a királyra. Ezt a jogi felfogást tükrözi vissza a későbbi századok története is. 1603-ból ismerünk egy-két kamarai iratot, melyek tudtára adják a vármegye közönségének, hogy a főispán halálával a főispáni hivatal is ő császári és királyi felségére szállott.*
V. ö. Dedek Cr. Lajos: Nyitra vármegye története. 109. 1. Országos Monografia Vállalat kiadásában.
Ez a jogi felfogás a legvilágosabban Pest vármegye kiváltságában lép elénk. Egy vármegyének kellett lennie, mely közvetetlenül a király ispánsága alatt álljon, a melynek helyzete a jogi elvet illusztrálja. Csak természetes, hogy ez a vármegye Pestmegye lett, a melyet középponti helyzete amúgy is előre predestinált az egész ország középpontjává, királyaink székmegyéjévé. És a gyakorlati életben is meg volt ennek a kiváltságnak a maga megfelelő megnyilatkozása. Így például az 1467-ben a Rákoson tartott pestmegyei közgyűlésen maga Mátyás király elnökölt. Erre vezethető vissza az a körülmény is, hogy később, mikor a nádorok lettek a vármegye főispánjai, sőt újabb időkben is, Pestmegye főispánja a beiktatáskor fedett fővel és karosszékben ülve, mint koronázáskor a király, emeltetett magasra.
Pestmegye nagy kiváltsága a későbbi fejlődés folyamán tagadhatatlanul zsibbasztólag hatott. A királyi hatalom képviselőjével, a főispánnal szemben, a megyei közönség óhajának személyesítője országszerte az alispán lett. Így tehát az a körülmény, hogy Pestmegye nélkülözte e fontos középpontosító szervet, azt okozta, hogy a megyében a nemesi és az autonom szervezetű vármegyei rendszer kifejlődése késedelmet szenvedett s a vármegye hosszú ideig nem vitt az országos mozgalmakban olyan előkelő és vezető szerepet, mint a milyen őt helyzeténél fogva méltán megillette.
A nemesi előjogok klasszikus korában azonban csak természetes, hogy a vármegye szívós kitartással védelmezte a maga kiváltságos helyzetét. És az országgyűlés azt mindenkor honorálta is. Így az 1446-iki pesti országgyűlésen kívül II. Ulászló 1492-iki I. Decretumának 100. czikke és a második decretum (1495-iki országgyűlés) XX. és XXIV. czikke.
Természetes, hogy mint minden kiváltság, úgy ez is időnként csorbát szenvedett. Legnagyobb ellenségei voltak annak a budai várnagyok, kik a visegrádi várnagyok főispáni szereplésén vérszemet kapva, fönnhatóságukat szerették volna Pestmegyére kiterjeszteni. És tényleg, Walter budai várnagy 1268-ban az egész bírói hatalmat magához ragadta és több éven át gyakorolta. Világos bizonyítékául annak, mondja Pesty Frigyes, hogy a polgári érdekek nagyobb községeknél is a hatalmasok törekvései alá esnek.
Ez azonban, úgy látszik, nem is volt elszigetelt törekvés és a budai várnagyok az 1495-iki decretum ellenére némi jogokat arrogáltak maguknak a vármegye fölött, mert az 1659-iki I. Decretum 76-dik czikke ezt világosan sejteti. A karok és rendek őfelsége kijelentéséhez és az 1492:100. és 1495:20. és 24. t.-czikkekhez ragaszkodván, elhatározzák, hogy Pest-Pilis és Solt vármegyék az érintett alkotmányos törvények szerint való régi jogaikban megtartatván, ugyanazoknak főispáni hivatala a mostani és jövendő nádor gróf uraknál, kiktől különben is – Budának elvesztése után megszünvén, felettök ugyanazon Budaváros várnagyainak hatósága – a főispánok teendőire nézve függöttek, az ugyanazon megyéknek különösen adott hiteles pecséttel együtt, ténylegesen megmaradjon és meghagyassék.
