Temetés.
Temetés.
A temetési szokások a következők. A halottat mindenekelőtt megtisztogatják, tisztába öltöztetik és ráadják legszebb felső ruháit. Éltesnél virrasztókat hívnak, a kik szegény öregasszonyok s egész éjjel virrasztanak a halott mellett.
Kapnak enni-inni és a meghalt ruháiból egy-egy darabot. Ez a szokás eddig minden felekezetnél megvolt. A katholikusok a beteget, ha lehet, a haldoklók szentségével elláttatják s a halálos perczében csendíttetnek neki, valamint a halál után is. Azután halottkémet hívnak és bejelentik a papnak, a ki a temetés idejét meghatározza; a kántor búcsúztatót készít, olyan hosszút, a milyet kívánnak, néha még a háztól is elbúcsuztatják, a melyben lakott. A kath. pap beszögezés előtt beszenteli a halottat, erre előadja a szokásos ének és imák után a búcsúztatót. A protestánsoknál a háztól elébb mindig a templomba viszik a koporsót, a czínteremben leteszik, bent imádkozik, néha prédikál is egyet a pap. Ezeknél itt tartják a búcsúztatót. Rendes szokás, hogy mindenki akkor jajdúl föl leghangosabban, mikor az ő nevét említik a búcsúztatóban. A halottat szent Mihály lován viszik ki, énekszó mellett a temetőbe; a városokban halottas kocsin, de a ref. vallásúaknál itt is énekelnek máig. Leányhalottat legények, legényt leányok visznek ki 4–6–8-an. Kinn a temetőkertben a szertartási énekek és imák után ismét beszédet tartanak a halott felett a mulandóságról, mely inkább az élőknek intés. A sír lehúzása előtt mindenki vet egy-két marok földet a szeretett halott sírjára. A rokonok megvárják, míg fölhantolják a sírt és ők is szétszélednek. Ilyenkor az egész temető megnépesül és mindenki megnézi a magáéinek sírját. Félóra múlva már mindnyájan ott vannak újra a halottas háznál a tort megülni. Ez rövid étkezésből és borozásból áll s ilyenkor elemlegetik a meghalt jótulajdonságait. Néha a késő éjbe behúzódik a tor és ekkor a protestánsoknál szokás, hogy még egy halotti éneket elénekelnek a boldogult emlékére és ennek az utólsó versénél megkezdik az oszlást.
