A Kunság eladása.

Full text search

A Kunság eladása.
E sok kiváltságlevél ellenére a jászkunok kiváltságos állásának napjai ekkor már meg voltak számlálva. A Jászkunság értékesítése 1699-ben már befejezett dolog volt, csak módozataival nem voltak még tisztában. Hogy a Kunság értékét megállapíthassák, a budai kamarai adminisztrátor még ebben az évben megkezdte a jászkunok összeírását s a terület becslését. Ez összeírás szerint Halason 93 gazda, összesen 305 lélek lakott, a város évi jövedelmét pedig Penz János Kristóf egri kamarai prefektus 2614 frt 07 denárra becsülte. Ez alapon számították ki a város határának értékét. Az összeírás és a becslés általános aggodalmat keltett a jászkunok között, a kik féltékenyen őrizték kiváltságos állásukat s csakhamar megtalálták védőjüket Sőtér Ferencz alispánban, a ki az összeírás befejezése után tartalmas emlékiratban igyekezett meggyőzni a kamarák és a kanczellária urait, hogy a Jászkunságnak, mint koronajószágnak elidegenítése s a jászkunok századokra visszanyúló kiváltságainak elkobzása törvényeink lábbal tiprása. Sőtér közbenjárása azonban már nem segített a jászkunokon. 1701-ben a budai kamara értesítette őt, mint a jászkunok alkapitányát, hogy a jászok és kunok minden kiváltságát eltörölték, ennélfogva felhívja a halasiakat, hogy ezentúl kötelesek mindenféle közmunkát végezni és dézsmát fizetni.
A német lovagrend már 1701-ben tárgyalt Kolonics érsekkel, mint az újszerzeményi bizottság elnökével, hogy egykor Magyarországon birt javait visszanyerje. E tárgyalások folyamán Kolonics váratlanul felajánlotta a Jászkunságot a német lovagrendnek. Az alkut az 1702 január–márczius havában megtartott tárgyalások után csakugyan meg is kötötték. Esterházy Pál nádornak közvetetlenül a szerződés megkötése előtt két nappal megkísérlett közbelépése már semmi eredménynyel sem járt. 1702 márczius 22-én Lipót király a Jászkunságot, közte Halas városát is, 400,000 forintért a német lovagrendnek adta el s a lovagrendet 1702 június 2-án iktatták be Halason a Kiskunság birtokába. Az uj földesúr azonban nem sok hasznát 1átta e birtokának. Közbejött II. Rákóczi Ferencz szabadságharcza, mely hosszú időre megakadályozta a német lovagrendet, hogy földesúri jogait a halasiakon gyakorolja.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť