Szövőipar.
Szövőipar.
Pozsony és a vármegye szövőipara hajdan jóhírű volt s legrégibb történeti adataink tesznek említést róla. Vásznat is szőttek, de legfőbb foglalkozásuk a posztószövés volt; csak a későbbi időkben találunk Pozsonyban selyemszalaggyárat is, melynek gyártmányai a nagyszombati és felvidéki vásárokon keltek el.
A takácsok kézi szövőszéken dolgoztak, nagyobbrészt csak télen, míg nyáron – úgy, mint régen sok iparos – mezei munkával foglalkoztak.
A 70-es években a vármegyében 500 takács foglalkozott. A szövőgyárak versenye a kézi szövést mindinkább háttérbe szorította s a megyében Modorban és Nagyszombatban csak olcsóbb minőségű flanelt és halinaposztót állítanak elő a nép szükségletére. A pozsonyi 1865. évi kiállításon csak két szövő mutatta be munkáit. Annál jelentékenyebb e téren a gyáripar, mely különösen a posztószövés, a juta-, len- és vászongyártás, az arany- és ezüstpaszománykészítés s végül a czérnagyártás terén válik ki. Textiliparunk mai helyzetében különösen fel kell említenünk a nyersanyag drágaságát, mely a szövőipar történetében bizonyára állandó nyomokat fog hagyni.
A magyarfalvi czukorgyár.
Saját felvételünk
A vármegye szövőipara általában nyugat és kelet felé is mutat kiviteli törekvéseket; így a czérnagyártás, a mely nagyobb külföldi fogyasztási 318terület szükségletét fedezi. A len-, vitorlavászon- és jutagyártás, valamint az arany- és ezüstpaszománykészítés szintén szállít az ausztirai piaczra és nyugat felé, de ezenkívül különösen a Balkán államokba való kivitelre is súlyt helyez.
Pozsony. – Az „Apollo” r. t. kőolajfinomító telepe.
Eredeti rajz
