Az Árpád-házi királyok alatt.

Full text search

Az Árpád-házi királyok alatt.
Az Árpádházi királyok idejéből nagyon keveset tudunk e városról; pedig, hogy eleven élet volt benne, azt királyaink kitüntető jóindulatából is következtethetjük. A hagyomány szerint I. Géza többször megfordult e városban Salamonnal vívott harczai közben s állítólag már ő is épített templomot a mai plébánia-egyház helyén. Vak Béla, II. Géza, II. Endre szintén sokat tartózkodnak e tájon. IV. Béla huzamosabban s többször időzött Nagyszombatban, illetőleg Szombathelyen. A városnak a tatárjárás borzalmait is kellett tapasztalnia. Majd Ottokár cseh király kétszer is földúlta, mikor serege Pozsonyig hatolt. Azt tartják, ettől fogva kezdett kialakulni a város három – magyar, német, tót – nemzetisége. Venczel, Károly és Ottó küzdelmei is sokat ártottak e helynek. Egyideig a hatalmas trencséni Csák Máté is ura volt a városnak. Egészben véve azonban e korbeli élete nem eléggé ismert, s mert levéltára csak a XV. század közepétől szolgáltat anyagot, tudásunkat csak az országos levéltárból szerezhetjük.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť