A Duna.

Full text search

A Duna.
A dunai hajózás Pozsonynál igen élénk. Az első gőzhajót Pozsony 1818 szept. 2-ikán látta. Az első császári és királyi szabadalmazott dunagőzhajózási társulatnak ügynöksége és révkapitánysága van itt. Az ügynökség a kereskedelmi osztály vezetője, a mely fölveszi és szállítja az árúkat le- és fölfelé a Dunán, nemcsak a dunamelléki állomásokra, hanem vasúti átrakással a bajor-osztrák-magyar-szerb-bolgár és oláhországi államvasutak összes állomásaira. Az árúszállítás napról napra folyik. Budapest, illetőleg Bécs felé a személyszállítást az említett társulat szép személyhajói végzik. Ezenkívül Pozsony és Bécs között naponként külön helyi hajó is közlekedik.
A pozsonyi révkapitányság nautikus jellegű és igen szükséges, mert a dévény-gönyői folyamszakasz a Duna legsajátságosabb része, a mely folytonos változásoknak van alávetve. A révkapitányság teljesíti a fölötte fontos vízjelző szolgálatot, a melynek adatai a m. kir. országos vízrajzi osztály térképén 138naponként megjelennek. A dunagőzhajózási társulatnak Pozsonyban 18 tagból álló helyi és 75 emberből álló mozgó személyzete van. A két part közötti személyforgalmat három helyi csavargőzös bonyolítja le, de ezek nem a társaságéi.

Pozsony a várral és a régi hajóhíddal.
Körper K. felvétele

Pozsony. – A várkapu.
Körper K. felvétele
A vidéki városok között csatornázás, világítás, vízvezeték és kövezés tekintetében Pozsony első helyen áll. Habár a város csatornázása már most is igen előrehaladott és, a külvárosok egyes részeit kivéve, csaknem mindenütt csatornázva van, legközelebb teljesen és újra csatornázzák. Rendszeres nagy feladat lesz ez, a melynek munkálatait már megkezdték. Az új csatornázás az úgynevezett úsztató-rendszer szerint készül. A Dunaparttal párhuzamosan lesz a főgyüjtő-csatorna, melynek végén, a kőolajfinomító-gyár környékén, szivattyútelep lesz alkalmazva. A főgyüjtő két vészkiömlővel készül. Az új csatornahálózat a városnak legmélyebben fekvő (ú. n. virágvölgyi) részéről is le fogja vezetni a vizet, mivel a főgyüjtő legmélyebb pontja 1.05 m. magasságban fekszik a 0 pont fölött. A csatornázás összes költsége két millió négyszázezer korona és 5–6 év mulva elkészül. Egész hossza 53 kilométer lesz.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť