A ev. temető.

Full text search

A ev. temető.
A Kisfaludy-utcza végén van a Kecskekapu melletti evang. temető. Hajdan ugyanis a külvárosok is el voltak látva kapukkal. Most már csak az elnevezés van meg s helyén a vámsorompó áll. Az evangelikus temetőben is sok kiváló hazafi nyugszik. Itt porladozik Jeszenák János bárónak, a nemzeti vértanúnak teteme, a kit 1849. évi október hó 10-én végeztek ki Pesten az Újépületben. Síremlékén Gyulai Pál következő szép verse olvasható:
„Szerette hazáját
Szívvel, szóval, tettel:
Védte szabadságát
Híven, becsülettel.
Áldozott, szenvedett,
Jutalmát nem kérte,
S nem küzdhetve többé,
Vérpadon halt érte.”
A nemzeti vértanú pozsonyi születésű volt. 1800 jan. 22-én született a Ventur-utcza 20. sz. alatt. Kívüle még a következő nevezetes egyéniségek vannak itt eltemetve: Rázgha Pál, evang. lelkész, nemzeti vértanú; – Tamaskó István, hírneves keleti nyelvész, a „Szózat” latinra fordítója; – Samarjay Károly dr., kir. tanácsos, a pozsonyi ügyvédi kamara elnöke; – dr. Simkó Frigyes Dániel, a pozsonyi ev. liczeum legnagyobb jótevőinek egyike; – Greguss Mihály, Greguss Ágost és Gyula édesatyja, a ki a pozsonyi ev. liczeumban legelőször adta elő a bölcsészetet magyarul; – Kámory Sámuel, a hírneves keleti nyelvtudós; – Lehr Zsigmond, szépirodalmi író és tanár, jeles műfordító; – Szeberényi Lajos, szépirodalmi író, pozsonyi ágost. hitv. evang. pap, a Kisfaludy-társaság tagja, Petőfi pajtása; – Petőcz György alispán; – Mednyánszky László báró, kit a hadi törvényszék itélt halálra, és a kit 1849 június hó 4-én végeztek ki, szintén itt van eltemetve, Gasparich Kilit ferenczrendű szereztessel, a ki bitófán végezte életét 1852-ben. Ezeknek a sírja ismeretlen. Bél Mátyás sírját nem jelöli emlékkő. Habár nem Pozsonyban született, mégis pozsonyinak mondható, mert majdnem 35 évet töltött ennek a városnak a falai között. 166Itt fejtette ki ugyanis áldásos működését, itt adta ki 1721 márcz. 15-én a Nova Posoniensis czímű latin hírlapot, mely hetenként két kis negyedrétű ívalakú lapon jelent meg. Markusovszky Sámuel, a pozsonyi ág. hitv. liczeum tudós igazgatója, lelkes szavakban hívta föl a figyelmet arra a kegyeletes tényre, hogy emlékét illő módon örökítsék meg.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť