Alapítványok.

Full text search

Alapítványok.
Különféle tudományos társulatokba alapító tagul belépett, más czélokra alapítványokat tett és egyesületeket évi segélyben részesített. Külön ki kell emelni Somogy vármegyének a honvéd főreáliskolánál és a Ludovika Akadémiánál tett alapítványát, midőn a magyar katonai tisztképzés fontosságától áthatva, az 1897. évi augusztus 2-án tartott közgyűléséből, nevezett intézeteknél egy alapítványi helyet alapított. Az alapítvány fenntartására szükséges tőkeösszeget ugyan a vármegye nem fizette le, hanem az alapítványi hely költségének fedezésére évenként szükséges 1200 koronányi összeg fedezéséért örök időkig kötelezettséget vállalt. Az alapítványra elsősorban a vármegyebeli ifjak jogosultak. Ugyanez alkalommal báró Tallián János és Dénes somogyvármegyei földbirtokosok két alapítványi helyet alkotnak a magyar királyi honvéd hadapródiskoláknál. Alaptőkéül letesznek huszezer korona névértékű 4%-os magyar koronajáradékkötvényt. Az alapítványt elsősorban a Tallián család leszármazói élvezhetik, ha pedig ilyenek nem jelentkeznek, akkor Somogyban hosszú időn át szolgáló érdemes vármegyei vagy állami tisztviselők gyermekei pályázhatnak érte.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť