Az avar khágánság.
Az avar khágánság.
De a longobárdok sem sokáig maradtak a vármegye területén. Alboin longobárd király 568-ban vagy 569-ben egész népével felkerekedett s Itáliába vonult, míg Pannóniát, a longobárdok és az avarok között a gepidák megtámadása előtt kötött szövetség értelmében, az avar khágánnak engedte át. A longobárd származású Paulus Diaconus értesítése szerint a longobárdokkal együtt felkerekedtek mindazok a népek is, melyek Pannóniát és a szomszédos területeket lakták. A mit el nem vihettek, azt felégették, elpusztították. (Századok, 1882. évf. 15. l.) Mindamellett Pannónia kiürítése nem szószerint értelmezendő, mert a hadvezérek, sem a harcziatlan szegénységet, sem a gyámoltalanokat nem czipelték el.
A longobárdok kivonulásával az avarok, a kik akkor már egész Magyarországot birtokolták, a mai Somogy területét is megszállották.
Az avarok uralma idején a Balaton és Dráva közötti részeket mindinkább elözönli a szlávság, a kiknek bevándorlása különben, a hún birodalom megdőlte óta, szinte szakadatlanul tartott. A beköltözködő szlávok az avarok alattvalóivá váltak. A lovas avar nép ugyanis hazánkban is folytatta Ázsiában megszokott életmódját, s ezért megélhetésénél szüksége volt földmíves alattvalókra. Az államalkotásra még fejletlen érzékű szlávság kiválóan megfelelt az ilyen gazdasági munkára, anélkül hogy egyébként veszélyeztették volna az avarok uralmát.
Az avar népet főként a fajtalanság és részegeskedés jellemezték, emellett a meghódított szlávokat baromi igába törték. Ezek a szolgasorsú szlávok a VIII. században szintén még nem éltek állandó lakhelyen s így természetesen városokat sem alapítottak; a germán népektől megkímélt római emlékek is elpusztultak e szláv jövevények kezén.
Az avarok uralma a VIII. század vége felé mindegyre veszedelmesebbé vált a szomszédos frank birodalomra, különösen mióta Baján lett a nagy khágánjúk, a ki a Tisza mellékén székelt s kinek az uralkodása alatt már a szláv elem jutott túlsúlyra.
